A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének (Szorakész) elnöke, Menczer Erzsébet képviselő javaslatára elfogadott határozat kimondja, hogy a Parlament
- "méltóképpen kíván megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyar honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, vagy a II. világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján 5–25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire;
- tisztelettel adózik mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát" – 41/2012. (V. 25.) OGY határozat
Miután a bolsevikok 1917. november 7-én hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásosságuk, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva „a nép ellenségének” minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az „elszigetelés” és a kényszermunka volt.
Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK (Cseka) és utódszervezetei (OGPU, NKVD, majd KGB), illetve az igazságügyi népbiztosság feladata lett, hogy nagy tömegben olcsó „emberanyagot” biztosítson az építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből – Glavnoje Upravlenyije Lagerej – származik a gulág kifejezés.
(Kép: mult-kor.hu)
A Vörös Hadsereg kezdte összegyűjteni a 16 és 55 év közötti embereket
Ahogy 1944 őszén átlépte az akkori magyar határt, az első pillanattól megkezdte a 16 és 55 év közötti polgári lakosságból a férfiak és nők összegyűjtését és munkatáborokba hurcolását. Volt, akit a világháborúban elveszett munkaerő pótlására vittek kényszermunkára, de volt, akit lehetséges ellenségnek minősítve, „biztonsági óvintézkedésként” fosztottak meg legalapvetőbb emberi és polgári jogaitól.
Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Elhurcolt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szövetségének elnöke az M1-nek elmondta: soha nem tudjuk meg, hogy pontosan hány magyart hurcoltak el a Szovjetunióba. Oroszországtól 660 ezer hadifogoly kartonját kapja meg Magyarország, de világos, hogy Magyarországnak nem volt ennyi katonája, így a szovjet vezetésnek teremtenie kellett hadifoglyokat, így a kollektív bűnösség alapján 250 ezer német ajkú, német nemzetiségű, vagy csak németes családnevű állampolgárunkat, és közel 70-80 ezer koholt vád alapján elítélt politikai elítéltet hurcoltak el Magyarországról.
Egy 1949-es szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg, harmaduk civil volt.
Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, és nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is. A magyarokat mintegy ezer munkatáborban szórták szét az Északi-sarkkörtől a Fekete-tengerig, a kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető.
A túlélők nagy része 1948-ig hazatérérhetett. A „háborús bűnösnek” minősítettek azonban csak 1953-tól, Sztálin halála után szabadultak ki. Nekik különösen nehéz sors jutott, miután 1949-ben a Gulágon belül létrehozták a politikai elítéltek koncentrációs táborait.
Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.
Az elbocsátó szovjet és a magyar állambiztonsági hatóság is nyilatkozatot íratott alá velük, amely szerint a letartóztatásuk és szabadlábra helyezésük között történtek államtitoknak minősülnek, így a magyar társadalom nagy részét érintő tragédiáról évtizedeken át beszélni sem lehetett.
Forrás: hirado.hu
