– Egy nagyon régi intézményről beszélünk. Hogyan alakultak ki a lovagrendek?
– Az első lovagrendek gyakorlatilag védelmező lovagrendek voltak. Hiszen, amikor az iszlám elfoglalja Jeruzsálemet, akkor keresztes hadjáratokat indítanak keresztények a Szentföld visszafoglalásáért. A lovagrendek a zarándokok védelmét látták el. Ezek egyházi alapítású lovagrendek voltak, és nagyon sok ilyen létezett, és létezik a mai napig is, nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában, és a világon. Ez után következtek azok a lovagrendek, amiket uralkodók alapítottak, és világi lovagrendnek nevezünk. Ez azért volt fontos egy uralkodónak – itt most I. Károlyról beszélünk, akit tévesen Károly Róbertnek nevezünk (valójában Caroberto, és itáliai származású) –, aki az Árpád-ház kihalása után, egy trónviszályos időszakban került a trónra, mert szüksége volt olyan nemesekre, lovagokra, akik őt támogatják. Ezért hozta létre ezt a lovagrendet 1326-ban, a visegrádi palotában. Abban a lovagteremben, amely a mai napig is létezik. Ez a lovagrend az óta is működik, hozzáteszem, hogy a második világháború után, a kommunizmus időszakában nem működhetett, de nem szüntették meg. Majd a 90-es években szerveződött újjá, és működik az óta is.
– Milyen feladatokat láttak el anno a Szent György lovagok? „Főállásban” lovagok voltak?
– Főállásban nemesek voltak, az egy kitüntető cím volt, ha valakit a király beemelt a lovagok közé. Kincstárnokok voltak, tárnokmesterek, a király különböző ügyeit ellátó nemesek. Fontos feladatuk volt a király védelme, a személyi testőrséget is ellátták, és volt még egy nagyon fontos feladatuk, a szent korona védelme. Nem véletlen, hogy most, amikor az avatás megtörtént, akkor a szent korona másolata is ott volt, és amikor behozták a lovagrend zászlóit a lovagterembe, akkor minden egyes zászló fejet hajtott a szent korona előtt, és úgy állt csak be a helyére. Természetesen ezek mára átalakultak, tehát egy középkori lovagrend, és egy mai lovagrend más feladatokat lát el.
– Hogyan alakultak át a feladatok az évszázadok alatt?
– Ma már nem védjük a szent koronát, nincs királyunk, tehát nem vagyunk a testőrei, mit tudunk tehát csinálni? Felavattak, hordjuk a kitűzőt, és van nagyon szép ruhánk, de mégis mit csinál a lovagrend? Nagyon sok feladata van, és a Békés megyei priorátus is nagyon sok mindent csinál. Első körben hadd említsem meg a szegények gyámolítását, ami a régi lovagi erények közé is tartozott. Most például a kárpátaljai, és ukrajnai menekülteket támogatjuk. Büszkén mondhatom el, hogy a Szent György Lovagrend több millió forinttal, rengeteg ruhával és étellel támogatja azokat, akiknek sajnos a háború elől menekülniük kellett Magyarországra. De a lovagrend támogatása átnyúlik a határon is, Kárpátaljára is vittünk adományokat, és segítettünk azokon, akiknek erre szükségük volt.
– Nagyon fontos még a vitézi játékok, és a palotajátékok. Mindenki hallott arról, hogy Visegrádon palotajátékokat szerveznek, ez is a Szent György Lovagrend egyik feladata, és örömmel mondhatom, hogy idén meg fogják rendezni két év kihagyás után a lovagjátékokat, ahol összegyűlnek mindazok a hagyományőrzők, akik ápolják ezt a kultúrát. Szerte a világból érkeznek ide lovagok. De fontos még a tudományos, ismeretterjesztő munka. Nemcsak előadásokat tartunk, hanem minden évben egy nyári egyetem keretében hívjuk mindazokat, akik érdeklődnek a különböző történelmi témák iránt. Temesváron volt legutóbb a nyári egyetem, idén pedig Magyarországon rendezzük majd meg. És nagyon fontos még a fiatalok bevonzása az intézménybe, külön apródképző iskolák működnek szerte az országban, - persze a legfontosabb Visegrádon van – de próbáljuk az ifjúság felé is közvetíteni ezeket az erényeket.
– Hogyan lehet valaki lovag?
– Úgy, hogy meghívják. Tehát, ez nem egy olyan társaság, ahova jelentkezni lehet. Ezt a saját példámon tudom legjobban elmesélni: Csináltam, amit csináltam, és két évvel ez előtt Novák Attila, az a lovas íjász, aki remek bemutatókat szokott tartani, megállított az utcán, és közölte velem, hogy ez a lovagrend „szemet vetett” rám, és szeretnének a tagjai közt látni. Ennek nagyon megörültem, és az akkori priorral, és megyei vezetőkkel leültünk beszélgetni. Ez után egy két éves megfigyelési folyamat következett, úgynevezett várományos voltam. Tehát részt vettem a munkában, de nem volt szavazati jogom, és ők is megfigyeltek még, hogy milyen tevékenységet végzek. Két év után vált lehetőség arra, hogy avatandó legyek, de ezt még megelőzte egy vizsga. El kellett mennem márciusban Visegrádra, és a magisztrátus és a kancellár előtt vizsgát kellett tennem – klasszikusan, mint egy érettséginél. Voltak tételek, és kérdeztek a lovagrend működéséről, arról, hogy mik a céljaim, és hogyan tudnám a lovagrendet építeni. Eztán a magisztrátus megszavazta, hogy tagja lehetek, majd sor került a lovaggá avatásomra.
– Szó volt hagyományőrzésről, és a kultúra felelevenítéséről. Meg kell tanulni ezeket a dolgokat is, például a lovaglást, vagy a saját szakterületén dolgozhat tovább?
– Szerencsére nem kell megtanulni lovagolni, ezt a ló is bánná, meg én is bánnám. Az élet különböző területeiről érkezünk: vannak pedagógusok, gyógyszerészek, orvosok, ügyvédek, de vannak halászok és régészek is köztünk. Ki-ki a saját tudását adja bele, és ebből lesz egy közös egység, amit úgy hívunk, hogy lovagrend.
– A lovagok feladata volt az erkölcsi példamutatás, és a normák betartatása. Most, ha sétál az utcán, és olyat lát, amit nem lenne szabad, feljogosítva érzi magát, hogy odamenjen, és rendet tegyen?
– Amikor megtörtént a lovaggá avatásom, akkor a kancellár úr mondott egy beszédet, amely az avatandó lovagokhoz szólt, hogy mivel is jár a rend tagsága. Nemcsak annyiból áll, hogy a névjegykártyámra kiírhatom, hanem aki ezt komolyan, az kötelezettségekkel is jár, akár a magánéletében, akár a közösségi életében. Nem vagyok benne biztos, hogy akár az utcán odamennék, de az, hogy a saját életemmel akár példát tudok mutatni, esetleg vonzóvá tudom tenni ezt a lovagrendet, keresni olyan tagokat, akik tagjai lehetnek, és a munkájukkal kapcsolódhatnak a lovagrendhez… Lovag életet kell élni! A köpenyemet nem biztos, hogy le fogom teríteni hölgyek előtt, ha egy pocsolyán kelnek át, de igyekezni fogok.
– Hölgyek. A 14. században még abszolút nem beszélhetünk a nők egyenjogúságáról. Ugyanakkor ma már lovagdámák is szerepelnek a tagok között.
– Így van. Az újjászerveződés után merült fel az a kérdés, hogy megváltoztassák a lovagrend alkotmányát, és természetesen hölgyeket is felvegyenek a tagok közé, akiket lovagdámáknak hívunk. Most is sor került egy lovagdáma avatására, és ő kapta a legnagyobb tapsot.
– Hogy zajlik maga az avatás?
– Nagyon különleges volt. Történelem tanárként, és magyarként is nagyon megérintett. Visegrádon történt, egy templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a szertartás, majd a főutcán felálltak egy hosszú sorban az avatandók, a lovagok, a zászlók. Legelöl mentek a dobosok. Képzeljünk el egy szűk utcát! Amikor megszólaltak ezek a dobok, összerezzentem. Ezután elindult a menet, és egészen a királyi palotáig vonultunk, ahol bementünk a lovagterembe. Különlegessége volt az avatásnak, hogy ugyanott történt, ahol 1326-ban I. Károly királyunk avatta a lovagokat. Ott leültettek bennünket, avatandókat, majd elénekeltük a himnuszt. Meg kell mondanom, nagyon sokszor hallok olyan hangot, hogy a magyar himnusz milyen szomorú, de azt javaslom mindenkinek, aki ilyen gondolatokkal küszködik, hogy menjen el egy ilyen lovag avatásra, és hallgassa végig, amikor a lovagok és a lovagdámák eléneklik a himnuszt, mert nagyon megható.
– Utána a kancellár úr köszöntötte az egybegyűlteket, és megkezdődött az avatás. Ezt úgy kell elképzelni, mint a filmekben: egyesével kiszólították az avatandókat, le kellett térdelni, és a kancellár úr egy hatalmas pallossal a két vállunkat érintette, és „A Szent György Lovagrend tagjává fogadlak” szöveg után hangos dobpergés hallatszott, majd átadták az oklevelet. Az egész pedig egy reneszánsz lakomával zárult, ahol megpróbálták azokat a körülményeket felidézni, ahogy a lovagok ettek anno, a 14. században – bár a kisfiam legnagyobb bánatára késsel, villával kellett enni, és nem kézzel szedtük szét a malacsültet.
– A Szent György Lovagrend jelmondata: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt.” Mit jelent ön számára ez?
– Én azt mondtam, amikor erre felkértek, hogy új dolgot nem tudok vállalni, elég sok mindent csinálok már a tanításon kívül. Erre azt válaszolták, hogy semmi gond, ezek pont beleillenek a lovagságba. Ami nekem a legfontosabbat jelenti, tartozni egy olyan közösséghez, aminek évszázados hagyománya van. És ahogyan a már benne lévő lovagok elmondták, ez egy olyan baráti közösség, ahol amikor segítség kell, ha tanácsadás kell - például Székelyföldről szintén vannak tagjaink – akár szállásban, akár útmutatásban, bármi segítséget meg tudunk kapni, és ez nagyon sokat jelent. Van kire számítani, és ez a jövőbeni terveinket is meghatározza. Akár az előbb említett székelyföldi területeket, az Úz-völgyi temetőt említem. Tudjuk, hogy ott vannak olyan helyiek, akik nem igazán méltányolják azt, hogy ott magyar katonák nyugszanak. Mi arra gondoltunk, hogy Békéscsabán a hősi temetőben kinevezünk egy napot, amikor a lovagrend kivonul, és rendbe teszi nemcsak a magyar katonák sírjait, hanem az ott nyugvó román katonákét, az akkori ellenségét is. Hiszen valljuk, hogy a halott katona nem ellenség, és az ő sírját gondozni kell.
