Lezárult egy időszak a mezőhegyesi ménesbirtok életében

2018. május 25. 17:43 | Szendi Rita

Közel kétéves közös munkáját értékelte Farkas Sándor miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár és Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatója csütörtökön, Mezőhegyesen. Az állami birtokkal kapcsolatos aktualitásokról, fejleményekről, jövőbeni tervekről tartottak sajtótájékoztatót.

Az elmúlt esztendők eredményeit értékelte a ménesbirtok újjászervezéséért felelős korábbi kormánybiztos. Farkas Sándor kiemelte, hogy visszavásárolták a magántulajdonban lévő, korábban privatizált földeket és korszerűsítették a birtok gépparkját is.

– Mezőhegyesre nagyon szép jövő vár, már csak azért is, mert megteremtettük a gazdaság túlélésének alapját. Szép, emelkedő pályán van a birtok, a térség meghatározó vállalkozásává vált, amely példát mutat nemcsak a térségnek, de az egész magyar agrártársadalomnak – fogalmazott Farkas Sándor.

Pap István Tibor, a ménesbirtok vezérigazgatója hangsúlyozta, Mezőhegyesen található a térség egyik meghatározó gazdasága, hiszen itt közel 500 főt foglalkoztatnak. Hozzátette, hogy az állami birtokon jelenleg is zajlanak a nagyobb beruházások, de tervben vannak további fejlesztések.

– A két legnagyobb beruházásunk egy szárítóüzem, egy ipartelep kiépítése, amelynek folyamatban lévő közbeszerzési eljárása van. Ugyanakkor a szarvasmarha-ágazatfejlesztése is szintén egy nagyon fontos projekt, amely közbeszerzés alatt áll. Folyamatban van a gépjavító üzem felújítása, gépbeszerzése, épületek, műemléki épületek fejújítása – fejtette ki a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Pap István Tibor.

A vezérigazgató kiemelte: a lótenyésztés területén is voltak előrelépések, hiszen már minden mezőhegyesi történelmi lófajta megtalálható a nemzeti ménesbirtokon.

 

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL