Az elmúlt 20 év legnagyobb géppark-fejlesztése a Nemzeti Ménesbirtoknál

2019. február 15. 09:01 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Kettő 1800 négyzetméteres géptároló színt adtak át a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. gépállomásán. A beruházásra azért volt szükség, hogy a cég a tervezett 3 milliárd forint értékű gépparkfejlesztésből származó erőgépeit megfelelő körülmények között tudja tárolni.

 

 

A cég vezetői csütörtökön adták át azt a két – mezőgazdasági gépeknek kialakított – géptároló színt, amelyet 315 millió forintból építettek. A fejlesztések sora ezzel nem fejeződött be, mivel már Mezőhegyesen van többek között a négy új kombájn és a három hibridkukorica-betakarítógép is.

– Legnagyobb részben az erőgépparkunkat fejlesztettük, itt elsősorban teljesítményemelést hajtottunk végre. Ennek köszönhetően a legnagyobb erőgépünk 620 lóerős, a legkisebb pedig 100 lóerős. Ezzel a beruházással a korábbi 80 és 300 lóerő közötti kategóriát emeltük fel, és szinte megdupláztuk a teljesítményszintet – emelte ki Rózsa István, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. műszaki igazgatója.

 

Közel egy hektárnyi fedett és betonozott színt építettek az új mezőgazdasági gépeknek Mezőhegyesen. Fotó: Ujházi György

 Fotó: Ujházi György

 

A magágy-előkészítő géppark bővítése, illetve a vetés és tápanyag-utánpótlás területén a GPS-rendszerű irányítási technológiával ellátott eszközök beszerzése is zajlik.

– A fejlesztésére azért volt szükség, mert már akkor nagyon elavult volt a géppark, amikor a magyar állam visszavásárolta a céget, 2016-ban. Ugyanakkor a tulajdonos elvárásainak megfelelő minőségű gépparkkal kell rendelkeznünk. A géppark cseréje folyamatban van 2016. novembere óta. Ennek az eredménye, hogy 2 milliárd forint értékben lett teljesítve a gépbeszerzés – hangsúlyozta  Pap István Tibor. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója hozzátette: ezek a mezőgazdasági gépek már megérkeztek Mezőhegyesre, emellett még másik 500 millió forint értékű gép kiszállítását várják, sőt további 500 millió forint értékű gépre írtak ki közbeszerzést. Mint mondta: amennyiben az utóbbi eljárás is eredményesen zárul, akkor 2019-ben összesen 3 milliárd forintért vásárolhatnak új eszközöket a cégnél.

 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL