Levendulák között tartják idén az öko-tábort!

2021. június 10. 06:13 | Csiffáry Zsuzsanna

A tábor az ismeretterjesztésen túl a természet megszerettetésének is a legjobb színtere. Általa a gyerekek megtanulják tisztelni és csodálni az őket körülvevő természetet. A táborban a foglalkozások szervezési formája egyéni, illetve csoportokban is történhet, az arra alkalmas témák esetében- fogalmazott dr. Duray Balázs a Zöld 14 Egyesület elnöke, aki elmondta, hogy az öko-tábor helyszíne a csabai levendulás kert lesz, amit több programelem színesít.

A Csabai Levendulás kertben július 5-től kezdődik a Zöld 14 Egyesület szervezésében az öko- tábor, amelyre általános iskolások jelentkezését várják. Az egyesület elnöke, dr. Duray Balázs elmondta, hogy több programon is részt vehetnek a diákok a táborban.

- Tematikusan felépített témákkal fogunk foglalkozni. Olyan fogalmakat boncolgatunk, mint például a hulladék gazdálkodás, komposztálás, szelektív kezelés, zöld hulladék kérdéskör, vagy, hogy a szemét meddig marad meg a természetben. Megtanuljuk közösen, mi is a hulladék reciklációja, azaz magát az újra hasznosítást, amivel egy kreatívabb szemléletmód is kialakulhat a gyerekekben. Mind emellett lesz kutyabemutató, ahol a felelős állattartás lesz téma, illetve kézműves oktatók is színesítik az eseményt. Velük nemcsak a foglalkozás lesz izgalmas, hanem az is, hogy a természetben található anyagokból hogyan lehet egy mutatós tárgyat készíteni- mondta el dr. Duray Balázs.

További jelentős téma az éghajlat a klíma változása, amire egyre jobban kell figyelnünk. A programok között szerepel a zöldítés, így a Hatvanezer Fa Egyesülettel faültetés is szerepel a listán.  Dr. Duray Balázs azt is elmondta, hogy meglátogatják a gerlai monostort, ami azért is jelentős, mert itt is foglalkoztak a levendulával.

Az egyesület elnöke hozzátette, hogy kertjükben 250 levendulatő növekszik. Elmondása alapján a virágtöveket helyben szaporították, így alkalmazkodtak az éghajlathoz és a talajhoz.

- A legtöbb levendulabokor júniusban kezd el virágozni, ami egészen júliusig vagy augusztusig tart. Egyes levendulafajták ősz elején másodvirágzásba kezdenek. Amikor nagy szüretet tartunk, bemutatjuk, hogy mi mindenre lehet felhasználni a virágot, szörp kóstolóra is számíthatnak az idelátogatók - fogalmazott az egyesület  elnöke.

Az örökzöld félcserje dísz-, fűszer és gyógynövény egyben. Nagyon erős, aromás illata van, többek között ennek köszönheti a növény a népszerűségét.

További programok »

FEL