Letartóztatták a férfit, aki kirabolt egy színházból hazafelé tartó idős nőt

2019. július 8. 11:03 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt kezdeményezte egy 43 éves, többszörösen büntetett előéletű mezőkövesdi férfi letartóztatását, aki július 1-jén éjszaka az utcán rabolt ki egy színházból hazafelé tartó idős nőt.

A férfi egy építőipari brigád tagjaként, munkavégzés miatt volt Szarvason. Társáva július 1-jén, éjfél körül a Szabadság úton figyeltek fel a 66 éves nőre, aki a Szarvasi Víziszínházból gyalog ment hazafelé. A gyanúsított már ekkor elhatározta, hogy kirabolja az asszonyt, ezért követni kezdték az idős nőt. A Dózsa György utcában a gyanúsított társa előresietett és útbaigazítást kért a sértettől. Válaszadás közben ért oda hozzájuk a gyanúsított, aki minden előzetes felszólítás nélkül legalább kétszer, ököllel megütötte az idős asszonyt. A nő emiatt a földre esett és elvesztette az eszméletét. Ezt kihasználva a gyanúsított kivette a sértett füléből az arany fülbevalóit, nyakából az arany nyakláncát és a táskáját is elvette, majd távoztak a helyszínről. A sértett orrcsont-törést és az állkapocscsont többszörös törését szenvedte el, mely sérülések egyenként is 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülések.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő; a jelen ügyben megállapítható bűncselekményeket három másik vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetve előéletére figyelemmel a bűnismétlés veszélye is megállapítható a terhére.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója vasárnap 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

További programok »

Kék hírek

Ittasan az édesapját ellátó mentősökre támadt a békéssámsoni férfi

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves büntetett előéletű békéssámsoni férfival szemben, aki ittas állapotban az édesapját ellátó mentősökre támadt.
2026. április 24. 09:33
FEL