Letartóztatásban marad az egyik dombegyházi pénzhamisító

2020. november 2. 13:37 | behir.hu

A pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt indult bűnügyben a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően helybenhagyta a dombegyházi férfi letartóztatását fenntartó elsőfokú döntést.

A vád szerint hat dombegyházi fiatal pénzt hamisított 2018-ban, amiért szeptember közepén álltak a Gyulai Törvényszék elé. Az ügyről a behir.hu is tudósított, az első fokon zajló tárgyalásról itt írtunk részletesen.

Közülük az egyik az a 29 éves férfi, akit többek között társtettességben, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádoltak, és akinek a letartóztatását felülvizsgálta a Gyulai Törvényszék. A bíróság a kényszerintézkedést továbbra is fenntartotta, ám ez ellen a terhelt szabadlábra helyezése érdekében fellebbezést jelentett be – számolt be róla a Szegedi Fellebviteli Főügyészség.

A vád szerint a bűnszövetségben álló terheltek a feladatokat egymás közt megosztva, házilag fénymásoltak 500, 1000 és 10.000 forintos címletű bankjegyeket, amelyekkel Békés megyei településeken több üzletben kíséreltek meg fizetni, részben sikerrel. A terheltek Romániában is ismeretlen mennyiségű hamis bankjegyet hoztak forgalomba úgy, hogy abból fizették szórakozásukat illetve azokat valódi készpénzre váltották.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében a letartóztatást fenntartó végzés helybenhagyására tett indítványt. Az ügyben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla a Gyulai Törvényszék határozatát helybenhagyta.

További programok »

FEL