Pénzhamisítók: A hatból két vádlottat még nem ítéltek el jogerősen

2020. szeptember 16. 19:44 | behir.hu

Hat dombegyházi fiatal pénzhamisítást követett el még 2018-ban, amiért a héten álltak a Gyulai Törvényszék elé.

A vádirati tényállás szerint az első rendű vádlott, egy 29 esztendős férfi 2018. november 18-án elhatározta, hogy pénzt hamisít. P.G. vádlott ezen céljához a másod, a harmad, a negyed és az ötödrendű vádlottak is csatlakoztak a jövedelemszerzés reményében. Miután az elsőrendű vádlott utánanézett, hogyan is működik a pénzhamisítás, a későbbi elkövetők egy szaküzletben megvásárolták a szükséges eszközöket, majd P.G. vádlott megbízta hatod rendű vádlottat a gépek összeszerelésével.

A hatodrendű vádlott P.G. kérésére valódi 500 és 1.000 forintos bankjegyeket másolt, majd nyomtatott ki. Ezt követően I. r. vádlott irányításával, III. r. és V. r. felosztották egymás között a feladatokat, és elkezdték az 500, 1.000 és 10.000 forintos bankjegyeket hamisítani. Az elsőrendű vádlott megállapította, hogy a valósághűbb hatásért „koszolni kell” a hamisított bankjegyet, ezért azok testápolóval való meggyűrését IV. r. vádlottra bízta. Mindeközben II. r. vádlott ellenőrizte és véleményezte a kinyomtatott pénzeket. 2018. november 26-án és 27- én legkevesebb beváltás esetén 160.000 forintnak megfelelő hamis pénzt készítettek.

Ezt követően a hamisított bankjegyeket forgalomba kívánták hozni, P.G. vádlott több üzletbe is beküldte III. és IV. r. vádlottat, hogy vásároljanak a hamis bankjegyekkel. Három alkalommal a vásárlás közben felismerték a hamis pénzt, míg háromszor sikerrel vásároltak vele. Egy alkalommal az eladó észlelve, hogy a fizetőeszköz nem valódi, elkérte III. r. vádlott személyigazolványát, majd értesítette a rendőrséget. Mindezeken túl I. r. vádlott II., III. és IV. r. vádlottal, valamint II. r. vádlott barátnőjével több alkalommal forgalomba hozta a hamis bankjegyeket Romániában akként, hogy abból fizette szórakozásaikat, illetve beváltotta valódi készpénzre.

 

Dr. Futó Ilona bíró az ítélet kihirdetésekor – (Fotó: Kugyelka Attila)

 

A Gyulai Törvényszék a szerdai második előkészítő ülésen határozatképes volt. Az elsőrendű vádlott, P.G-t a bíróság 6 év szabadságvesztésre ítélete, amelybe beleszámít a 2018. december 4 és 2020. szeptember 16-a közötti fogva tartási idő, valamint 54 498 Forint vagyonelkobzást rendelt el és a közügyektől is eltiltotta. Az első rendű vádlottnak korábban volt egy felfüggesztett börtönbüntetése. A másodrendű vádlott, K.F. öt év szabadságvesztést és öt év közügyektől való eltiltást kapott, amely be beleszámít a 2018. december 4 és 2020. szeptember 16-a közötti fogva tartási idő. A két vádlott megbánta és beismerte tettét, de enyhítést kértek, azaz fellebbeztek, így az ítélet egyelőre nem jogerős.

F.M.J., F.L.G. és R.I. harmad, negyed és ötödrendű vádlottat két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, míg J.R. hatod rendű vádlottat egy év felfüggesztett szabadságvesztésre. Mind a négy vádlott beismerte a bűnösségét, megbánták a tettüket és elfogadták a kiszabott ítéletet. Az ítélet az ő esetükben jogerőre lépett.

További programok »

Itthon

FEL