Letartóztatásban marad a kiskorú lányával erőszakoskodó sokgyermekes kígyósi apa

2021. szeptember 16. 10:18 | behir

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a letartóztatást fenntartó határozat helybenhagyását annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, akit szexuális erőszak bűntettével vádol az ügyészség.

Az ügyben elsőfokon a Békés Megyei Főügyészség vádirata alapján a Gyulai Törvényszék jár el.

Az 51 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2015-2020. között négy gyermeke közül az egyik, akkor 9 éves, kiskorú lánygyermekével otthonukban – kihasználva feleségének távollétét – rendszeresen szexuális cselekményeket végzett, illetve végeztetett. A férfi ezen magatartásával gyermekének súlyos szexuális és érzelmi traumát okozott, veszélyeztette testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte be.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést nem tartotta alaposnak és az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészség indítványával és helybenhagyta az elsőfokú végzést, mivel fennáll a szökés, elrejtőzés, továbbá a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye. A vádlott bűnösségének kérdésében a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.

(forrás: Szegedi Fellebbviteli Főügyészség)

További programok »

FEL