Két éven át molesztálta kislányát az orosházi férfi

2024. június 24. 12:40 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség a büntetések helybenhagyását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki a kapcsolattartások során a lányát, annak 11 éves korától, rendszeresen szexuálisan zaklatta.

Az ügyben a Békés Vármegyei Főügyészség vádirata alapján elsőfokú bíróságként a Gyulai Törvényszék járt el.  A nem jogerős ítélet szerint az 55 éves férfi 2019. vége felé kezdett az akkor 11 éves lánya iránt nemi vágyat érezni. Ettől kezdve közel két éven keresztül a kapcsolattartás céljából az orosházi otthonába érkező kislányával rendszeresen szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett. A férfi ezen alkalmak során a meztelen kislányáról a nemi vágy felkeltésére irányuló fényképeket is készített, melyek közül többet más személyek részére internetes alkalmazások használatával elküldött. A férfi telefonján 71 db olyan gyermekpornográf tartalmú további felvétel volt, amelyek más gyermekeket ábrázoltak. Ezek között volt több olyan videófelvétel és fénykép is, amelyen 12 év alatti gyermekek voltak az erőszakos jellegű szexuális cselekmények elszenvedői.

A Gyulai Törvényszék a férfit szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntette miatt 14 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolc év alatti gyermekekkel foglalkozna, továbbá a szülői felügyeleti jogát is megszüntette.

Az elsőfokú ítélet ellen vádlott és védője fellebbezett felmentés és enyhítés érdekében.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a törvényszék a férfi bűnösségét helyesen állapította meg. A bűncselekmény elkövetésének körülményeire illetve a büntetés kiszabása során értékelhető körülményekre tekintettel a férfival szemben kiszabott büntetés szükséges és arányos, ezért annak lényeges enyhítése nem indokolt. Mindezek alapján az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Forrás: Szegedi Fellebbviteli Főügyészség

Figyelem! Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

További programok »

FEL