Letartóztatásban maradhat a kiskorú lányával erőszakoskodó szabadkígyósi apa

2021. augusztus 13. 10:54 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Gyulai Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, akivel szemben a Békés Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat.

Az 51 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2015. és 2020. között négy gyermeke közül az egyik, akkor 9 éves, kiskorú lánygyermekével otthonukban – kihasználva feleségének távollétét – rendszeresen szexuális cselekményeket végzett, illetve végeztetett. A férfi ezen magatartásával gyermekének súlyos szexuális és érzelmi traumát okozott, veszélyeztette testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését. Az elkövető a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte be.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést nem tartotta alaposnak, a kiszabható szabadságvesztés büntetés súlyosságára, valamint az elkövetés jellegére és körülményeire figyelemmel ugyanis továbbra is tartani lehet a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélyétől, ezért az elkövető vonatkozásában változatlanul a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, a letartóztatással biztosíthatók az eljárás céljai.

A fellebbezés tárgyában a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni, míg a vádlott bűnösségének megállapítása kérdésében a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.

Forrás: Szegedi Fellebbviteli Főügyészség

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL