Letartóztatásban marad a testvérei szexuális bántalmazásával vádolt nő

2021. december 15. 08:53 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség eredményesen indítványozta a Szegedi Ítélőtáblánál, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig letartóztatásban maradjon az a Békés megyei nő, akit a testvérei sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol az ügyészség.

– Az ügyben elsőfokon a Békés Megyei Főügyészség vádirata alapján a Gyulai Törvényszék jár el – írja közleményében a Szegedi Fellebviteli Főügyészség. A vádirati tényállás szerint a vádlott egy Békés megyei településen 2009-2010 között erőszakot alkalmazva szexuálisan bántalmazta a leánytestvéreit és ugyancsak szexuális erőszakot követett el egy másik leánygyermek sértett sérelmére is, akit a felügyeletére bíztak. A sértettek a cselekmények elkövetésének az időpontjában a tizenkettedik életévüket még nem töltötték be.

A Gyulai Törvényszék a Békés Megyei Főügyészség indítványával egyezően a vádlott letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig fenntartotta.

A végzés ellen a vádlott jelentett be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a bejelentett fellebbezést nem tartotta alaposnak és az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt, mivel álláspontja szerint helyesen jutott arra a következtetésre a törvényszék, hogy a vád tárgyává tett cselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel, a vádlottal szemben fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye valamint a cselekmények rendszerességére és a vádlott személyiségjegyeire figyelemmel a bűnismétlés veszélye is.

A másodfokon eljárt Szegedi Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészség indítványával és az elsőfokú végzést helybenhagyta.

Az eljárás a törvényszéken folytatódik.

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL