„Még nem találkoztam Olaf Scholz-cal személyesen, egyelőre csak én írtam neki egy levelet; föl szeretném vele venni a kapcsolatot” – meséli Scholtz Endre.
Zárójelben, a csabai festő számtalan esetben nemcsak a művészi, hanem a kapcsolati határait is hamisítatlanul képes tágítani.
Például, amikor 1996-ban Bill Clinton hazánkban járt, Scholtz úr az amerikai elnöknek a jugoszláv békéért kifejtett tevékenységéért, a hóna alatt egy oridzsi képpel, a narancssárga kis Polskijával felgurult a fővárosba, és megsem állt az amerikai nagykövetségig.
„Hova akar menni?” – kérdezte a kapuban az őr; „Hoztam egy képet Bill Clintonnak” – válaszolta. És beengedték... Noha az elnökkel személyesen nem találkozott, ellenben akadt némi probléma a kép átadás-átvételével kapcsolatban, ugyanis először nem vehették át, mert a dolgozatról elsőre „lejött”, hogy 200 dollárnál többet kóstál.
„Ekkor írtam egy nyilatkozatot – folytatja –, hogy a festményem értéke jóval kevesebbet ér, mint 200 dollár. Majd hamarosan, magától az elnöktől kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy bármerre járok a világban, az amerikai hadsereg védelmét élvezem, noha hazánk csak egy év múlva lett NATO-tag.”
Elmondása szerint most azonban igyekeznie kell, tudniillik Angela Merkel Németország kancellárja lemondott, és Olaf Scholz is ringbe száll a posztért. S ha (név)rokona kancellár lesz, Endre hiába Scholtz, akkor már kevesebb esélye lesz egy közös tárlatnyitóra.
„Szerintem rokonok vagyunk – folytatja –, mert mi észak-sziléziaiak vagyunk, az ő családja pedig Hamburg környéki, tehát ők is Észak-németek. Ráadásul Schol(t)zból nincs sok a világban.”
Békéscsabának azért egy kijutott.