Erdei Lajos telkének a nagy része 25 évig egy holland vetőmagcég bemutatókertjeként funkcionált. Elmondása szerint a hollandok répában, petrezselyemben, hagymában Európában listavezetők voltak. Előfordult, hogy a nyári, kétnapos bemutatókon közel ötszázan is felkeresték a fényesi gazdálkodót.
Miután a külföldi cég bevezette a Kelet-Európában a termékeit, a bemutatók befejeződtek, ellenben továbbra is kapcsolatban áll velük, és az óriáskertben a mai napig is számos kísérlet zajlik.
– Jelenleg 314 fajta paradicsommintánk van – meséli. – A hollandoktól kapjuk a magokat, Márti leányommal elvetjük őket, a sziklevélből kémcsövekbe mintát veszünk. Azt követően „kint” analizálják a termés DNS-ét, és kapunk egy listát, hogy melyiket ültessük ki.
Ahogy belépünk portára, azt látom, színel a menyecske rózsa, mellette évelő len, mögöttük rovarporvirág – ennek a virágából készítik a rovarirtószert. Hozzáfűzi, ha májusban jövök, sokkal színpompásabb minden. (Egy panelgyereknek még októberben is az; nyilván a növények neveit is tőle tudom.)
Továbbá megtekintjük az étkezési spárga, a földieper, a cukkini, a batáta (édesburgonya) szakaszokat. És a kilós szőlők! Négyfajtát termeszt. Kettőnek női neve van: Teréz és Eszter, de ha bor lesz belőlük, akkor már férfi nevet kapnak.
Galéria
– A nyáron két hónapig fél négykor keltem – mondja –, ötkor már Sarkadon voltam, és hoztam a munkásokat. Sokszor este 10-kor még permeteztem. – Nagyapáink… – próbálok reflektálni. Mire rávágja: – Ők nem dolgoztak ennyit; a munkát rendesen beosztották, délután pihentek. De olyan volt a karjuk, mint az acél, és szalonnát szalonnával ettek, nem müzlit. 50 fölött már idős volt az ember, a helyüket átvették a fiatalok.
Persze nehogy kimaradjon a beszámolómból, ottjártamkor, épp a kertbarátkör tagjait látja vendégül a porta hátsó részén – ahova egy kishídon keresztül megyünk át – egy remek szalonnasütésre. Ebből kifolyólag a többiek „miatt” a beszélgetésünkből olykor vakparcellára téved, de legalább izgalmas.
– A tyúkok ki fogják csípni a gumidat! – mondja az egyik társának, aki „felelőtlenül” beállt a kocsijával portára. Ahol már a növényeken kívül tikok szaladgálnak, a karám mögött van Déká, a derék paci, mellette „műcsirkék” (tojóhibridek), birkák, libák, kacsák, kakas és kutyus csahol. Ahogy fentebb fogalmaztam, bemutatók ma már nincsenek, ellenben a csabai nyári táborok résztvevői egy-egy kertlátogatásra és állatsimogatóra sokszor kilátogatnak.
Nemsokára összefutunk a többi szalonnasütővel is, akik a kézfogás közben majd’ összetörik az ujjaimat – nem hiába a nap, a föld, a friss levegő az életterük és semmi virtualitás. Közben Mojitóval koccintanak, amit molyirtónak hívnak.
– Lányok, fiúk! Van egy kis gyenge szőlőm. Nézzük meg! – adja ki az ukázt Erdei Lajos. Majd visszasétálunk a hídon a szőlőültetvényhez a porta frontjára. – Nagyobb szőlőid vannak, mint Borisz Rebriknek – mondja az egyik kertbarátkörös társa.
(Rebrik Borisz, az ukrajnai Csépén élő szőlőtermelő, egy csomó videója kering a világhálón.)
