Labdarúgó NB I - A legjobb öt közé vágyik a DVTK

2020. július 17. 09:59 | behir.hu

A Diósgyőri VTK a legjobb öt között szeretne zárni a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjában. További játékosokat kívánnak szerződtetni, a fő céljuk a védelem megerősítése. Több támadó érkezett a csapatba.

Labdarúgó NB I - Javítana előző helyezésén a DVTK
 A labdarúgó OTP Bank Liga elmúlt szezonjában kilencedik Diósgyőri VTK célja, hogy a következő idényben előre lépjen.
Benczés Miklós sportigazgatója a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, ehhez elsősorban kiegyensúlyozottabb szereplésre lesz szüksége a csapatnak, amelyet eddig három új igazolással erősítettek meg: a védő Hegedűs János mellett két csatár, Gheorghe Grozav és Stefan Drazic érkezett.
A sportvezető kifejtette, a 12 csapatos bajnokságban a klub az eddigi legtöbb pontját szerezte, noha mindenki emlékezetében az maradt meg, hogy a lezárás nem sikerült jól, és emiatt kilencedik lett.
Feczkó Tamás vezetőedző elmondta, további játékosokat kívánnak szerződtetni, azaz a keret még "képlékeny", de legfőképpen a védelem megerősítésére törekednek. A tréner a már biztos igazolásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a két támadó kifejezetten "gólerős" és fontos az érkezésük, mert így megoszthatják az ellenfél figyelmét.
A felkészülés orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel kezdődött.

Forrás: MTI

További programok »

FEL