Fontos a rendszeres kéményseprés és karbantartás

2022. január 26. 17:23 | Szabó Judit

A statisztikák szerint a legtöbb lakástűz télen keletkezik, a legfőbb kiváltó ok pedig a nem megfelelően karbantartott fűtőberendezések használata. A szakemberek éppen ezért azt javasolják, hogy minden fűtési szezon kezdetén vizsgáltassuk át a fűtőberendezéseket önmagunk és otthonunk biztonsága érdekében.

A felülvizsgálat mellett fontos a kémények rendszeres ellenőrzése is, ugyanis a fűtőanyag lerakódást okozhat a kéményben, ettől szűkül a keresztmetszete, a füst pedig visszaáramolhat a lakótérbe.

– A felhalmozódott korom nagyobb hőtermelés hatására meggyulladhat, amely kéménytüzet okoz, ebből pedig könnyen lehet lakástűz – mondta el megkeresésünkre Várszegi György tűzoltó hadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Hozzátette: családi házak esetében nagyobb a lakók felelőssége a kémények karbantartása miatt, mivel a kéményseprők bejelentés alapján, előre egyeztetett időpontban végzik az ellenőrzést, míg társasházaknál értesítést küldenek ki arról, hogy mikor jelennek meg a felülvizsgálatot végző szakemberek.

Kiemelte: a társasházban lakók kötelesek beengedni a szakértőket. Fontos tudnivaló, hogy az előre egyeztetett időpontban ingyenes a kémények felülvizsgálata, takarítása. Ha azonban valaki nem tartózkodik otthon az adott napon, akkor a másik alkalommal kiszállási díjat kell fizetnie.

 

Fotó: behir.hu

 

A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy a kályhával fűtők ne tegyenek szőnyeget, pamutterméket, fát a fűtőberendezés elé, inkább zárják el a területet a kipattanó parázs elől egy nem éghető terelővel. Fontos továbbá, hogy a fűtőberendezések közelében ne legyenek mosott ruhák és a fűtőanyag megfelelő távolságban legyen a hőleadótól.

Háztartási hulladékkal nem javasolt fűteni, hiszen rendkívüli veszélyeket rejt magában. Amellett, hogy magas az égéshője, ami károsítja a fűtőberendezést, égés közben nagy mennyiségű mérgező anyag is felszabadulhat.

A tapasztalat alapján azokban a lakásokban, ahol füstérzékelő berendezések voltak felszerelve, nem történt tragédia, nem alakult ki nagyobb tűz, hiszen a lángokat már a kialakuláskor meg tudták fékezni. A katasztrófavédelem munkatársai azt javasolják, hogy aki teheti, szerezzen be ilyen készüléket.

További programok »

FEL