Labdarúgás: Váratlan csabai vereség a rajton - videóval

2017. július 31. 07:05 | Kovács Dávid

Váratlan vereséget szenvedett a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó Merkantil Bank Liga rajtján. Az újonc Kazincbarcika Sigér Ákos góljával 1-0-ra győzött a Kórház utcában a másodosztályú bajnokság első fordulójában.

A szezon első bajnoki mérkőzése vasárnap este több mint harmincfokos melegben kezdődött a Kórház utcában. Az első negyedórában kiegyenlített játék folyt a pályán. Az újonc, de a nyáron jelentősen megerősödött vendégek határozottan futballoztak, többször eljutottak a békéscsabai kapuhoz – ezt igazolja, hogy az első félidőben négy szögletet is rúgtak. A hazaiak is próbálkoztak az első játékrészben. A legnagyobb helyzet a fiatal Pilán Márkó előtt adódott a meccs elején, majd a 38. percben Fehér Zsolt próbálkozásánál is helyén volt Somodi Bence, a vendégek kapusa.

 

 

Fordulás után váratlanul megszerezte a vezetést a kazinbarcikai együttes. Az 50. percben Sigér Ákos vállalkozott lövésre mintegy 23 méterről, a labda pedig a csabai kapu bal alsó sarkában kötött ki (0-1). A folytatásban a lila-fehérek nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, és mezőnyfölényt alakítottak ki. Boér Gábor nem volt elégedett a játék sebességével, de személyi változtatásokat is eszközölt, Gránicz Patrikot, Urbin Pétert és Zahorán Balázst küldte a pályára. A csabaiaknak ugyan nem volt sok helyzete, de az egy pontot megszerezhették volna, azonban vagy a lilák rontottak, vagy Somodi védett bravúrral. A drukkerek a 93. percben is foghatták a fejüket, amikor Gránicz 4 méterről gurított a kapu mellé.

A küzdelmes mérkőzésen az Előre hiába játszott mezőnyfölényben nem tudta feltörni a Kazincbarcika védelmét, így nem várt vereséggel kezdte a szezont. Boér Gábor együttese vasárnap Gyulán, a Szeged 201-Grosics Akadémia ellen javíthatnak.

További programok »

FEL