Labdarúgás: Urbin Péter visszatér Balmazújvárosba

2019. július 3. 12:47 | behir.hu

Urbin Péter, a 34 éves csatár három szezon után hagyja el a Békéscsaba 1912 Előre csapatát.

Urbin Péter a 2016/2017-es szezonban érkezett az Előréhez, ahol összesen 122 mérkőzésen szerepelt és 32 gólt szerzett. A 34 éves támadó a 2019/2020-as felkészülési időszak előtt szóban megállapodott a Békéscsaba 1912 Előre vezetőségével, hogy még egy évre hosszabbít Békéscsabán, ám a családi körülmények és az élet úgy hozta, hogy az Urbin család visszaköltözött Debrecenbe, a csatár pedig a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatához szerződött.

– Az előző szezon után kaptam egy abszolút korrekt ajánlatot a Békéscsabától, hogy még egy évvel meghosszabbíthatom a szerződésemet, amit szóban el is fogadtam - idézte fel a támadó a nyár eleji történéseket. - A nyári szünet alatt azonban történt egy-két dolog, Balmazújvárosban teljesen új csapat alakult és mivel korábban nagyon szép éveket töltöttem ott – megkerestek, hogy csatlakozzak az együtteshez. Tekintettel arra, hogy egy hónap múlva kisbabánk születik és a család is Debrecenben él, valamint időközben edzői papírjaimat is elkezdtem intézni, ezért hosszas vívódás és gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy most már szeretnénk végleg letelepedni itthon, Debrecenben és valódi családi életet élni, amire most adódott lehetőség. A nehéz döntés után szóltam a békéscsabai vezetőknek, hogy tekintsenek el a plusz egy évtől, hiszen szeretnék hazaköltözni. Hangsúlyozom, nagyon korrekt volt az ajánlat, de az élet most ezt a dolgot így alakította. Nagyon örültem minden percnek, amit Békéscsabán tölthettem, mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a három évre. Büszke vagyok, hogy a lila-fehér mezt viselhettem és úgy érzem, mindent megtettem a klub, a csapat sikeréért a pályán és azon kívül is. Mindenképpen pozitívan értékelem a magam és a klub szempontjából is az elmúlt időszakot, hiszen jó eredményeket értünk el, és nekem is sikerült jó pár gólt szereznem. Szeretnék sok sikert kívánni a Békéscsabának, az egész csapatnak, a klubnak! Köszönöm mindenkinek, a vezetőségnek, és külön a szurkolóknak a támogatást, a biztatást - fogalmazott Urbin Péter a klub hivatalos oldalán.

 

További programok »

FEL