Labdarúgás: Javított és négyet gurított az Előre - videóval

2017. augusztus 6. 21:06 | Kovács Dávid

A Kazincbarcikával szemben elszenvedett vereséget követően mindenképp a javítást célozták meg a lilák a labdarúgó Merkantil Bank Liga 2. fordulójában. Boér Gábor együttese ugyan egy potyagól után hátrányba került, de az első félidőben fordított és 4-1-es sikert aratott a Szeged 2011 ellen.

Boér Gábor hármat is változtatott a múlt heti kezdőcsapaton, Dlusztus, Szélpál és Gránicz is ott volt a pályán. A lilák támadólag léptek fel, már az első percben tesztelték Szántai Levente reflexeit, Szatmári lövése után kellett védenie a hálóőrnek, majd a 4. percben Nagy Sándor próbálkozott, a kapus a helyén volt. A meccseit Gyulán játszó Szeged 2011 is jelentkezett helyzettel, azonban a szépszámú csabai drukkerhad előtt pályára lépő Előre Birtalan révén ziccerbe is került, de a 17. percben Szántai és a kapufa közösen hárított. A kihagyott helyzetek egy elképesztő potyagóllal bosszulták meg magukat: a 22. percben Povázsai Zsolt ívelt be a jobb oldalról egy szögletet a hosszú sarok felé, Ladislav Rybansky le akarta a húzni a labdát, de kicsúszott a kezéből és a csabai hálóőr a saját kapujába ejtette a játékszert (1-0). A lilák azonban nem jöttek zavarba, a 34. percben már gólra váltották a helyzetüket: Szatmári ment el a bal oldalon, középen Gránicz érkezett, aki még rontott, de Urbin Péter nem hibázott és egyenlített (1-1). Mozgalmas első félidő volt, mindkét oldalon akadtak lehetőségek, élvezhető 45 percet produkált a két együttes. A játékrészt a Békéscsaba zárta jobban: egy jobb oldali akció után Urbin és Gránicz „kispályás” passzokkal akcióztak a 16-oson belül, majd előbbi talált be közelről, lesgyanús helyzetből (1-2).

 

 

 

Lekopírozták a tavaszi meccset

 

Urbin Péter az előző bajnokság utolsó fordulójában is két gólt szerzett Gyulán, akkor 4-1-re nyert az Előre. Ehhez a fordulást követően rögtön közelebb lépett a viharsarki gárda, amikor Nagy Sándor lépett ki a védők közül és 11 méterről estében a jobb felső sarokba lőtt a kilépő Szántai mellett (1-3). A hazaiak ezt követően kissé hitehagyottan futballoztak. Egy-egy pontrúgás után tudtak csak lehetőségeket kidolgozni, de ziccerig nem jutottak el, a lilák pedig okosan őrizték az előnyüket. Mindkét edző cserékkel frissítette saját csapatát, de nagy változás nem állt be a mérkőzés képében. A kegyelemdöfést a 83. percben adta meg a Csaba, amikor egy jó kontra után Gyurján készített le egy labdát Pilán Márkónak, akinek a lövését még védte Szántai, de a kipattanót Szatmári István pofozta be közelről és be is állította a tavaszi végeredményt (1-4).

A csabaiak a rossz bajnoki kezdés után javítottak, amire nagy szükségük volt, hiszen a következő körben a másodosztály egyik favoritja, az MTK érkezik a Kórház utcába.

További programok »

FEL