Labdarúgás: Hétközi csabai győzelem a Dorog ellen

2018. november 8. 07:34 | Szegedi Zsolt

A Békéscsaba 1912 Előre folytatta kiváló hazai szereplését, miután a hétközi fordulóban 2-1-re legyőzte a Dorog csapatát.

 

 

A Vác elleni idegenbeli döntetlent követően újra hazai pályán kellett bizonyítania Boér Gábor legénységének. A sérült Gránicz Patrik nem volt ott a keretben, ami nem volt túl jó ómen, mert a gyors játékos nagyon jó formában volt az utóbbi időben.

Unalmas mezőnyjátékkal telt el az első tíz perc, aztán a viharsarki együttes szinte a semmiből szerzett vezetést. Viczián nagy bedobását Hursán György kezelte le remekül a kaputól 10 méterre, majd fél fordulattal a jobb alsó sarokba lőtt, Horváth kapusnak esélye sem volt a hárításra (1-0). Nem sokáig örülhettek azonban a csabaiak, miután öt perccel később, a 16. minutumban egy védelmi hibának köszönhetően Vígh Ádám elé került a labda, aki 14 méterről nem hibázott (1-1). Ezt követően sokáig nagyon jól zártak a védelmek, a csabaiak többet birtokolták a labdát, de ez csak mezőnyfölényt eredményezett. A 31. percig kellett várni a következő veszélyes helyzetre Horváth kapuja előtt, a portás saját magát nem kímélve tudott menteni a gólra éhes Lustyik elől. A félidő lefújását megelőzően, a 45. percben előbb Hursán, majd kicsivel később a másik kapunál Városi szerezhette volna meg csapatának a vezetést.

 

Viczián Ádám (lilában) döntötte el a három pont sorsát (Fotó: Milyó Pál)

 

A második félidőre egy olyan Békéscsaba jött ki, amely együttes nemcsak mezőnyben dominált, hanem most már helyzetekig is jutott. A 47. percben egy nagyon szép akció végén csak egy bökkenő volt, hogy Urbin lesről talált a kapuba. Néhány perccel később megint a csabaiak centere került nagy helyzetbe, de egy védő szorításában 5 méterről a kapu mellé gurított. Az 56. percben Szatmári lövését jegyezhettük fel, négy perccel később viszont már gólnak örülhetett a Kórház utcai publikum: Lustyik baloldali beadása után az előrehúzódó Viczián Ádám 8 méterről fejelte a labdát a bal alsó sarokba (2-1). Megérdemelten szerzett vezetést újra a hazai együttes.

A vendég csapat ezt követően mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, Miskei Attila vezetőedző frissített is, mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Voltak is lehetőségei a Dorognak a gólszerzésre, melyek közül a legnagyobb a 85. percben esett. Ekkor Bogár Gergő játékvezető elnézte azt, hogy az egyik dorogi támadó kezén pattant meg a labda, melynek köszönhetően óriási ziccerbe került a csereként beálló Hegedűs, aki a kapuval szemben állva 12 méterről rontott. A 93. percben Szatmárinak volt még egy veszélyes szabadrúgása a másik oldalon, de az eredmény már nem változott, az Előre 2-1-re nyert és őrzi 3. helyét a táblázaton. Boér Gábor a meccs után büszke volt a fiaira, Miskei Attila pedig a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott.

A mérkőzést csütörtökön 21 órától, felvételről teljes egészében láthatják a 7.Tv-n, míg a mérkőzés összefoglalóját a hétfői, 20.20-tól startoló Kezdőkörben is megmutatjuk.

 

További programok »

FEL