Labdarúgás: Edzőváltás Újpesten

2020. június 2. 18:24 | behir.hu

Nebojsa Vignjevic, az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője hétfőn közös megegyezéssel távozott posztjáról, utódja korábbi segítője, a szintén szerb Predrag Rogan lett.

Nebojsa Vignjevic 2013 óktóbere óta irányította az újpestieket, akikkel kétszer Magyar Kupát (2014, 2018), egyszer Szuperkupát (2014) nyert, a 2017/18-as bajnoki idényben pedig bronzérmet szerzett. Az NB I-ben az Újpest jelenleg a 10. helyen áll, pontazonosággal a kiesőhelyen álló, tizenegyedik Paks együttesével. A lilák a legutóbbi 11 fordulóban egy győzelem és három döntetlen mellett hétszer kikaptak.

Az új vezetőedző, a 45 éves Predrag Rogan az FK Napredak Krusevac csapatától érkezett, de korábban volt a Macva Sabac, a TSC Bácska Topolya és a Spartak Szabadka edzője is, a 2017/2018-as szezonban pedig az Újpest FC másodedzőjeként dolgozott.

Az NB I-ben jelenleg tevékenykedő szakvezetők közül Nebojsa Vignjevic volt a legrégebben a posztján. Ezzel már csak három olyan szakvezető dolgozik az élvonalban, aki legalább a második idényét tölti megszakítás nélkül jelenlegi csapatánál, Waltner Róbert és Kuttor Attila 2017 óta a Kaposvár, illetve a Mezőkövesd, míg Szerhij Rebrov 2018 augusztusa óta a Ferencváros vezetőedzője. 

Források: MTI/Nemzeti Sport

 

További programok »

FEL