Négyet rúgott a Fradi, kiütötték az Újpestet – folytatódott a labdarúgó NBI

2020. január 26. 09:00 | Hidvégi Dávid

Nyolcvan év óta először rendeztek első osztályú fordulót január utolsó hétvégéjén, az elmúlt években rendszerint február elején, közepén folytatódott a labdarúgó NBI. Az OTP Bank Liga tizenhetedik fordulójában több kiütéses győzelem is született.

Az NB I 2019–2020-as kiírása 33 fordulóból áll, amely első mérkőzéseit augusztus 3-án rendezték, az utolsó forduló május 16-án lesz. A téli szünet előtt legutóbb december 14-én és 15-én játszottak a felek. Az idény második felének kezdetét január 25-re írták ki és mivel nem esett a hó, ami megakadályozta volna tizenhetedik forduló megrendezését, elstartolthatott a pontvadászat második része. A szurkolók szempontjából nem éppen a legideálisabb körülmények között léptek pályára az első osztályú bajnokság csapatai, hiszen a csípős hideg miatt sokan otthon maradtak, amely a nézőszámokban jól megmutatkozott.

Az OTP Bank Liga tizenhetedik játéknapján több érdekes eredmény is született, hiszen a Ferencváros négyet vágott a Paksnak, míg az Újpest pont ugyanennyit kapott a Debrecentől. Az említett két összecsapás érdekessége, hogy két fordulót követően a rekord bajnok zöld-fehérek és a negyedik kerületi lila-fehérek február 8-án találkoznak egymással a Szusza Ferenc Stadionban. A Fradira addig a Kisvárda vár jövő szombaton idegenben, majd a hétközi fordulóban a Budapest Honvéd, amely szintén rangadó az FTC számára. Az Újpest legközelebb a második helyen álló Fehérvárt fogadja, majd Mezőkövesdre látogat. A forduló rangadóján nem született gól, míg a Diósgyőr a második félidőben simán megfordította a Zalaegerszeg elleni meccsét. A Mol Fehérvár azzal, hogy nem tudott nyerni hat pontos hátrányba került a listavezető Ferencvárossal szemben, amely együttesnek még van egy elmaradt mérkőzése a Debrecen ellen.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Ferencvárosi TC – Paksi FC 4–0 (Zubkov 3., 65., Boli 43., Isael 51.)
Budapest, Groupama Aréna, 8075 néző. Vezette: Iványi Zoltán

Mol Fehérvár FC – Budapest Honvéd 0–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 3050 néző. Vezette: Berke Balázs. Kiállítva: Naser Aliji (91., Honvéd)

Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good 1–0 (Neszterov 18.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1600 néző. Vezette: Solymosi Péter. Kiállítva: Szimovics (45., Kisvárda)

Zalaegerszegi TE – Diósgyőri VTK 1–3 (Bobál G. 47. – 11-esből, ill. Brkovics 54., Polgár K. 61., Hasani 93.)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2051 néző. Vezette: Karakó Ferenc

Kaposvári Rákóczi – Puskás Akadémia 1–1 (Nagy Ri. 20., ill. Mebrahtu 14.)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 1053 néző. Vezette: Erdős József. Kiállítva: Van Nieff (69., Puskás)

Debreceni VSC – Újpest FC 4–0 (Szécsi 49., 52., Bódi 59. – 11-esből, Adeniji 73.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2120 néző. Vezette: Farkas Ádám. Kiállítva: Bacsa (67.,Újpest)

kék – Bajnokok Ligája selejtező
zöld – Európa Liga selejtező
piros – kieésés az NBII-be
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 33–14 +19  39
2. Mol Fehérvár FC 17 10 3 4 31–17 +14  33
3. Mezőkövesd Zsóry FC 17 9 4 4 21–13 +8  31
4. Puskás Akadémia FC 17 7 5 5 27–21 +6  26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 19–20 –1  25
6. Újpest FC 17 7 3 7 23–26 –3  24
7. Debreceni VSC 16 7 1 8 29–30 –1  22
8. Diósgyőri VTK 17 7 1 9 19–25 –6  22
9. Kisvárda Master Good 17 6 2 9 18–23 –5  20
10. Paksi FC 17 5 2 10 20–33 –13  17
11. Zalaegerszegi TE FC 17 4 5 8 24–25 –1  17
12. Kaposvári Rákóczi FC 17 3 1 13 16–33 –17  10

További programok »

FEL