Küzdősportok: Felkészülési mérkőzéseken teszteltek a tavaszi feladatok előtt

2018. február 19. 12:03 | Szendi Rita

Tizenkét csabai versenyző tesztelte tudását azon az egynapos megmérettetésen, ahol barátságos, felkészülési mérkőzéseket szervezett az East Warriors. A rendezvény célja az volt, hogy a versenyzők a tavaszi megmérettetések, világversenyek előtt összemérjék az erejüket. Az eseményen a környező egyesületek tagjai vettek részt, többek között szegedi és a túrkevei klubok harcosai érkeztek Békéscsabára.

A versenyzők különböző stílusokban és sportágakban készültek a hétvégi eseményen a tavaszi világbajnokságra. Ilyen az MMA, a földharc, a jiu-jitsu, a cselgáncs, a kick-box, a K1 és a thai boksz.

– Ez egy Sparring nap, mindenféle küzdősport helyet kap, például a grappling, a K1 és az MMA szabályrendszer is. Próbáljuk megmérettetni magunkat az elkövetkezendő nagyobb versenyek előtt. Ezek csak edzőmérkőzések, tét nélkül, így a kezdők is nyugodtan kipróbálhatják magukat – fejtette ki egy versenyző, Kristóf Bálint.

A találkozón megjelent sportolók közül sokan különböző bajnoki címek tulajdonosai és nagy versenyekre készülnek.

– A legnívósabb verseny a kempo világbajnokság lesz, amit most Budapesten rendeznek meg. Tavaly Portugáliában sikerült megnyerni a vb-t, idén szeretném megvédeni a címet, illetve négy hét múlva Gyulán rendezik meg a Küzdelem Napja elnevezésű gálát, ott MMA szabályrendszerben lesz meccsem – fogalmazott Hocz Csaba.

A csabaiak edzője, Kiss Károly elárulta, minden korcsoportban és súlycsoportban indítottak versenyzőt, összesen tizenkét harcos képviselte Békéscsabát. Az East Warriors előzetesen megkereste a testvérklubokat, így Szegedről és Túrkevéről is érkeztek harcosok.

 

További programok »

FEL