Megmérkőztek a küzdősportok szerelmesei Békéscsabán

2020. február 16. 08:38 | Gyemendi Réka

Hatodik alkalommal rendezték meg az East Warriors MMA Gym a Sparring Day-t, amely versenykörülmények között biztosít felkészülési és felmérési lehetőséget a küzdősportokban induló versenyzőknek.

A rendezvényen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint a békéscsabai önkormányzat nevében Paláncz György tanácsnok mondott köszöntőt.

Niedermayer Zsolt, a program szervezője elmondta, hogy a hatodik alkalommal megrendezett esemény a helyi versenyzők számára jelent felkészülési lehetőséget a márciusi Küzdelem Napjára – melyet 2013 óta minden évben megrendeznek – , egyúttal valamennyi ringbe szálló felmérheti erejét a versenyidőszak kezdete előtt. A küzdelmeket MMA, Grappling, K-3, K-1, Kempo, Kick-Boksz, Karate és Brazil Jiu Jitsu szabályrendszer szerint rendezték. A résztvevők egy ausztriai, négy romániai klub, valamint fővárosi és kelet-magyarországi egyesületek versenyzőiből állt össze. Az idei megmérettetésen közel száz versenyző vett részt.

Wertheim Albert, aki maga is pontozóbíróként vesz részt a gyulai versenyeken, a sport fiatal korban való kezdését is hangsúlyozta.

– Itt váltott ellenfelekkel küzdenek a sportolók annak érdekében, hogy a kezdők és a haladók is tovább tudjanak fejlődni, életszerű körülmények között. Nincs eredményhirdetés, a lényeg a fejlődés és a technikai repertoár csiszolása. Személy szerint is rendkívül fontosnak tartom a sportot a legfiatalabb kortól egészen idős korig. Ha igaz az, hogy minden ember állóképessége 18 éves korig alakul ki – ezután csak izomerőben tud fejlődni, de intenzív igénybevétel tekintertében már nem – akkor nagyon fontos a gyerekkorban elkezdett sport. Idős korban pedig, ötven éves kortól már elkezdődik a csonttömeg csökkenése, ekkor is kiemelten fontos a sport, mert ha az izmokban nincs elég intenzív vérkeringés, akkor hogyan lennének a csontok táplálva? – tette fel a kérdést.

 

Galéria

További programok »

FEL