Kúriatalálkozó a kastélyban

2017. április 3. 14:38 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Kisnemesi Otthonok 16. Országos Találkozójának másnapján a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközponttal ismerkedtek meg a résztvevők.

Nemrégiben zajlott a Kisnemesi Otthonok 16. Országos Találkozója. A műemléki konferencia résztvevői a rendezvény második napján a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kínálta élményekbe ugrottak fejest. Mint a Kúriatalálkozó főszervezője fogalmazott: a gyermekotthon kiköltöztetése, 2002 óta vissza-visszajárnak. Látták milyen volt az épületegyüttes a felújítást megelőzően, a rekonstrukciós munkálatok közben és még a régészeti feltárásokba is betekintést nyertek. A végeredmény lenyűgöző – tette hozzá Mészáros Zsuzsa.

A minap megközelítőleg 70 fős, műértő érdeklődőkből álló csoport tette tiszteletét a látogatóközpontként újjászületett nemesi otthonban. A szakmai alapvetéseken nyugvó fórum a műemlékek, várak, kastélyok, kúriák iránti érdeklődésre épül. A kétnapos rendezvény első napján építészeti, műemlékvédelmi előadások hangzanak el, a másodikon pedig egyfajta kirándulást tesznek, tanulmányutat szerveznek. A leghangsúlyosabb elem az, hogy a résztvevők számára érzékletesen, kellő alapossággal mutassák be Békés megye épített értékeit.

Széphegyi László területi műemlékvédelmi felügyelő 2002-ben kalauzolt el bennünket először a gyulai Almásy-kastélyba – ismertette, hozzátéve: akkoriban költözött ki innen a gyermekotthon, borzasztó állapotban volt az épület. Szörnyülködve látták, hogyan, milyen esetlegességgel, ötletszerűen építették át a kastélyt. Több helyen kékszínű csempékkel találkoztak, a nagyebédlő ketté volt választva, valamint a konyha és a fürdők is iszonyatos állapotban voltak. Később volt lehetőségük a cselédszárnyat is megtekinteni, melyet Mészáros Zsuzsa – nem véletlenül – színházszárnyként említett.

Mint megfogalmazta, nagy öröm volt számukra, hogy a békéscsabai könyvtárból előkerült az a kötet, ami részletesen ismerteti, hogy milyen színdarabokat rendeztek a kastélyban, az épületegyüttes oldalszárnyában. Két évvel ezelőtt Béres István városi főépítész vezetésével a régészeti feltárási munkálatokba nyerhettek betekintést, az is óriási élmény volt – mondta. – Akkortájt láthattuk vendégül Virág Zsoltot és Görgényi Ernőt, akik elmondták, hogy mit terveznek megvalósítani és aztán azt is megnéztük, hogy milyen szépen megvalósultak a tervek – sorolta.

A Kúriatalálkozó, az egyetlen vidéki műemléki konferenciaként jellemezhető eseménysor résztvevői építészek, tanárok, nyugdíjasok, akik 16 éve követik velünk a történéseket. Most például egy négyéves kisfiú is eljött, természetesen a szüleivel, aki szó szerint beleszeretett a kastélyokba és issza magába a tudományt – mondta Mészáros Zsuzsa. Kiemelte: a srácból valószínűleg valami ilyen iránnyal foglalatoskodó szakember lesz. Aláhúzta, jelen alkalommal Balla Sándor is tiszteletét tette, aki az Erkel Ferenc Emlékház felújítási munkálataiból is kivette a részét.

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

Fotó: Incze László

További programok »

FEL