Kun Miklós: a cél, hogy versenyben maradjon a Gyulai Várfürdő

2016. október 28. 05:48 | Laczkó Viktória

Öt és fél év után távozik a Várfürdő éléről Boros László. Erről, és a fürdő eddigi teljesítményéről számolt be Görgényi Ernő. Gyula polgármestere azt is közölte: folyamatosan nőtt a Gyulai Várfürdő gazdasági eredménye az elmúlt öt évben, a fürdő jól teljesít, az AquaPalota megépítéséhez felvett hitel idei törlesztőrészleteit is kifizették.

Boros László Attila saját kérésére megszüntette a képviselő-testület az ügyvezető igazgató jogviszonyát. A Várfürdő éléről távozó Boros László feladatait Kun Miklós veszi át december elsejétől. A közgazdász a hatékonyságnövelő projekteket megvalósítását, a marketing tevékenység bővítését és a szolgáltatási színvonal fejlesztését tartja fontosnak. Kun Miklós szerint „hatalmas változás előtt áll a fürdő”, utalt a Szigeterőd programra és a versenyuszodák építésére.

- Ezt követően az ügyfél, illetve látogatói élmény fejlesztés következik. Gondolok itt a gyermekparadicsom beruházásokra, csúszdafejlesztésekre, parkfejlesztésekre – ezek már tervben vannak. Mindenképpen meg kell valósítani, hogy versenyben maradjon a fürdő. 

A fürdővárosban a vendégéjszakák száma és a várfürdő látogatóinak száma is nőtt. Így az intézmény bevétele is folyamatosan nő 2011 óta – közölte Görgényi Ernő. Az elmúlt nyolc hónap beszámolóját tekintve az is kiderül, hogy idén a tavalyinál is több nyereségre számíthat az önkormányzati tulajdonban lévő komplexum.

- A fürdő már ki is fizette azt a törlesztést, amit az AquaPalota építéséhez felvett önerőt biztosító hitel miatt kell évről-évre fizetnie a banknak és látható, hogy a fürdőnek a látogatószáma is emelkedett, növekedett. Így egy nagyon jó évet fog zárni az idén - foglalta össze a polgármester. 

A következő egy hónapban a vezetői feladatokat Balogh András, főmérnök látja el.

FEL