Kultúra a víz fölött

2017. június 1. 08:53 | Zsíros András

Szinte minden művészet helyet kap majd az idei nyáron hetedik évadát kezdő Szarvasi Vízi Színház színpadán. A mintegy ezer nézőt befogadó teátrum most is igazi csemegével várja az idősebb és fiatalabb korosztály tagjait egyaránt. A programok június közepén kezdődnek, és minden napra tartogatnak valamit a színházkedvelők számára.

Többek között a nagysikerű Monte Cristo is visszatér a színpadra ezen a nyáron, de minden nap színvonalas előadásokkal várják a kultúra kedvelőit Szarvas egyedülálló környezetében. Az idei programban újdonságokkal is készülnek a szervezők. Seregi Zoltán művészeti vezető elmondta, a „... víz fölött”-sorozat újabb elemmel bővül, a „Kedvencek a víz fölött” estéin olyan békéscsabai művészek lépnek fel, akik az elmúlt hét év alatt nagy népszerűségre tettek szert, és kedvenceivé váltak a szarvasi, illetve az ide látogató közönségnek is.

A város jegyzője, Melis János szerint Szarvas mindig is híres volt a művészeti életéről, most pedig már ez a különleges színház is messzire viszi a település jó hírét, és sokan kifejezetten ezért látogatnak ide.

A hét évvel ezelőtt elindult kezdeményezés célja az volt, hogy tartalommal töltsék meg a Holt-Körös partját. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a szándékot sikerült megvalósítani. Fekete Péter
cirkuszművészetért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott, nem tudnak úgy érkezni Szarvasra a turisták, hogy ott ürességet találjanak, mert a nyár valamennyi napján valamilyen produkció várja őket. „Cirkuszművészet is lesz, zenés színház, prózai előadások, szóval minden este történik valami Szarvason” – tette hozzá.

A sorozat június 16-án, a „Csillagok idején” című musical gálával indul.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL