Krúdy világának a hangulatát idézi meg a Jókai színház

2020. február 4. 15:35 | Szilágyi Viktória

A Békéscsabai Jókai Színház Krúdy Gyula: A vörös postakocsi című regényének adaptációját állítja színpadra. A darab sajtónyilvános olvasópróbáját kedden délelőtt tartották a színház Vigadó termében.

Seregi Zoltán, a színház igazgatója az olvasópróba kezdetén elmondta: az idei évad a nagy vállalkozások sorozata. Hozzátette: a társulat legutóbbi nagy vállalkozása az Egri csillagok volt, most pedig a magyar irodalom egyik fénylő csillagának, Krúdy Gyula remekművének színpadi adaptációját mutatják be. 

– Regényből nehéz színdarabot írni, de úgy gondolom, a lényeget sikerült átmenteni és egy remek darab állt össze – fogalmazott. 

Csiszár Imre Kossuth-díjas rendező elmondta: különleges darabról van szó, emiatt új munkafelfogást kért a színészektől, mégpedig azt, hogy szeressék a figurákat, akiket játszanak. Hozzátette, hogy egy lebegő kort, egyfajta álomvilágot kell megidézni, ahol eldöntetlen minden, senki nem tudja mi a fontos és hogy hova csapódjon: gyökértelen a világ. Több mint húsz figura lebeg ebben a térben.

– Az egész darab egyfajta hangulatot áraszt. Krúdynál ennek a hangulatnak a megtalálása a döntő. Nem a cselekmény a fontos, nem a drámai kifejlete a darabnak, de ahhoz, hogy megértsük, mit akar nekünk sugallani Krúdy, és hogy mennyire a mi kétségbesett XXI. századi világunkról szól, ahhoz meg kell értsük ezt a hangulatot – fogalmazott. 

Krúdy regénye valójában egy novellafüzér – a szerző fejezeteket írt az újságoknak –, amelyet a közös hősök figurái tesznek regénnyé. A vörös postakocsi egyik főszereplője Alvinczi Eduárd, gazdag fölbirtokos, a másik főhőse pedig a kötetlen életet élő, link hírlapíró: Rezeda Kázmér. A két figurában a férfi én kettőssége jelenik meg. A darab harmadik főhőse Alvinczi Esztella, aki a fölbirtokos nevelt lánya. 

A rendező ismertette, hogy a darab négy színben, négy képben mutatja be hármójuk történetét. Az első képben Alvinczi Eduárd kastélyában egy rendezett, kiegyensúlyozott világ tárul a közönség elé, ahol mindent a nemes ural. Rezeda ebbe a világba toppan be, ahonnan ki akarja szakítani Esztellát. A második képben a füredi Anna-bál helyszíne elevenedik meg, ahol nem egy békés báli hangulat, hanem egy elvadult kép, anarcikus állapot tárul elénk. Alvinczi azért vitte el a lányt a bálba – akinek közben a kezét is megkéri –, hogy megmutassa mi vár rá, ha Rezedát választja. Esztella mégis a hírlapíró mellett dönt, akivel Pestre szökik.

A harmadik képben egy bordélyház lesz a színen, ahova Esztella került. Rezeda megunta a feleségét és egy kuplerájba vitte, hogy más világot is lásson, ahol végül megjelenik Alvinczi és kimenti onnan a lányt. A negyedik képben a tél, az elmúlás kerül középpontba. A fölbirtokos a darab végén a lány kezében hal meg.

Csiszár Imre kiemelte: a darabban a mozgásnak ugyanolyan fontos szerepe van, mint a szövegnek, valamint az előadást végigkíséri a zene. 

A darab bemutatóját 2020. március 13-án tartják. A főbb szerepekben Bartus Gyulát (Alvinczi Eduárd), Földesi Ágnes Villőt (Alvinczi Esztella), valamint Czitor Attilát (Rezeda Kázmér) láthatja majd a közönség. 

Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színész Alvinczi Eduárdot alakítja a darabban.

 

 

 

További programok »

FEL