Mint írják, a probléma napokkal ezelőtt a gyulai szakaszon a halak „pipálásával” jelentkezett, az elmúlt hét elejétől a békéscsabai felső, később a városi szakaszon is tapasztalható lett, majd tegnap este már Békésen is észlelték. A víz láthatóan sötét színű, a probléma fő oka az Élővíz-csatorna vizének alacsony oldott oxigéntartalma, ami a benne élő halak élettani minimuma alatt van. Ezért láthatóak a csatorna vízfelszínén a kisebb-nagyobb pipáló, agonizáló halak.
Kiemelik, a jelenség nem ismeretlen számukra, hiszen az elmúlt években néhányszor előfordult a mostanihoz hasonló vízminőségi helyzet, de azok rövid időn belül enyhébb lefolyással, halpusztulás nélkül, vagy elenyésző mennyiségű hal pusztulása mellett hárultak el.
A kialakult helyzet fő oka a csatorna vizében lévő szerves anyagok bomlása, ami elvonja a víztestben lévő oldott oxigént. Ez az őszi időszakban a szeles idő (a vízfelszínre lehullott falevelek), a korábbi rövid idő alatt intenzíven hullott csapadék után fordul elő. Az aszályos időjárási periódus miatt a Fehér-Körös alacsonyabb vízhozama a helyzetet csak csekély mértékben tudja javítani.
– Ismereteink szerint külső forrásból bebocsátott szennyezőanyag nem jutott be a csatornába. A csatornán több helyről vízmintát vettünk, amit elemzés céljából vízvizsgáló laboratóriumba elszállítottuk – írják.
– A KÖVIZIG felé a problémát több nappal ezelőtt jeleztük, folyamatosan kapcsolatban vagyunk, lehetőségeik szerint mindent megtetettek és megtesznek a vízminőség javítására. A Fehér-Körösből a tömlősgát felújítása miatt két KÖRÖS 500 típusú szivattyúval táplálják az Élővíz-csatorna tápzsilipjét (mely a nyári aszályos időszak átlagos vízhozamainak dupláját jelenti), a csatornán minden vízkivételt lezárva a teljes vízhozamot továbbvezetik. A KÖVIZIG munkatársai a mai napon is több helyszínen is vízhozam mérésekkel egybekötött vízminőségi méréseket végeznek – olvasható a bejegyzésben.
Hangsúlyozzák, a békéscsabai szakaszról várhatóan egy-két napon belül levonul az oxigénhiányos, rossz minőségű víz. A hivatásos halőrök napközben és éjszaka is folyamatosan figyelemmel kísérik a vízterületet a bódult, pipáló halak miatt. Néhány esetben sajnos intézkedni is kellett.
A szervezet ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a pipáló, agonizáló halak – nem táplálkozási viselkedésre alapozott - kifogása azonnali szabálysértési eljárást von maga után.
– Az elpusztult haltetemeket vízkezelői kötelezettségünknek eleget téve partról és csónakból eltávolítjuk. A pusztulás legnagyobb arányban az oxigénigényesebb ragadozó halfajokat érintette, amelyek egy része elsüllyedve, egy része a vízfelszínen lebegve jelentkezik. A ragadozókon kívül néhány nagyobb testű amurt, harcsát és pontyot vettek ki kollégáink, amelyek teljes mennyisége ez idáig nem haladta meg a 120 kilogrammot. A bódult, pipáló halakat sokan észlelték, ezúton is köszönjük a sok-sok segítő szándékú bejelentést és észrevételt, amit a továbbiakban is köszönünk – zárul a KHESZ közleménye.
Amennyiben a vízkémia helyreáll és stabil vízminőség áll be, az elpusztult halmennyiséget telepítésekkel visszapótolják.