Krea(k)tív szemléletek – Szabó Vera

2020. október 1. 08:42 | Csiffáry Zsuzsanna

Sorozatunkban kreatív alkotókkal beszélgetünk, a szakmájukat érintő kérdésekről. A gondolat közvetítéséhez egyéni szemléletmódra van szükség, amit számos lényegtelennek tűnő technikai lépés előz meg. Szabó Vera jelenleg óvodapedagógus hallgató, s fontosnak tartja, hogy a gyerekek már kiskorukban megtapasztalják az alkotás örömét.

Szabó Vera az ELTE-n tanul óvodapedagógia szakon. A gyerekekkel való foglalkozás során is a vizuális tevékenységek állnak hozzá a legközelebb, fontosnak tartja, hogy már óvodás korban is megtapasztaljak a gyerekek az alkotás örömeit, s megtanuljak vizuális úton kifejezni az érzelmeiket. Számára is ezt jelenti bármilyen művészeti tevékenység.

– Az alkotás során érvényesül az önkifejezés, a felfedezés öröme. Ha az időm engedi szívesen támogatom anyukámat, és kísérem el alkotókörökbe, így került hozzám közelebb a hímzés. A már meglévő ruhadarabok újraalkotásában, felújításában gondolkodnék. A célom az egyetem elvégzése után, az óvodapedagógiai munka mellett az, hogy művészeti foglalkozásokat tartsak a gyerekeknek – tette hozzá Szabó Vera. 

Galéria

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL