Krea(k)tív szemléletek Papp Máriával

2020. augusztus 12. 09:42 | Csiffáry Zsuzsanna

Rovatunkban kreatív alkotókkal beszélgetek, szakmájukat érintő kérdésekről. A gondolat közvetítéséhez egyéni szemléletmódra van szükség, amit számos lényegtelennek tűnő technikai lépés előz meg. Erről mesélnek a behir.hu-nak.

Papp Mária festőművész az elmúlt évek alkotásainak válogatásából nyílt csoportos kiállítás a Gyulavári Kastélyban, ami augusztus végéig megtekinthető. Jelenleg a József Dezső kör tagjainak alkotásai szerepelnek 45-50 képpel. A kiállításon hat festménye látható. Állandói témái a virágok többféle stílusban való megjelenítése, valamint a párizsi, illetve a gyulai utcaképek.

Több művészeti táborban is részt vett, többek között a Gyula Vízimentők, Novák Attila szervezésében Gyomaendrődön és Békésszentandráson, Ulcinj-ban (Montenegró), Kétegyházán, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház művészeti hetén, Mártélyon, a kecskeméti MANK házban, Oszkón Nádler László szervezésében, Palicson és Szabadkán (Szerbia), Balatonfüreden és Káptalanfüreden. Önálló kiállításai voltak eddig: a Gyulai Evangélikus templomban, a Posta Galériában, a Pándy Galériában, a CTDI Budapest Kft. aulájában. Számos kiállítást tudhat maga mögött Csabagyöngye Kulturális Központban, a Posta Galériában, a Pándy Galériában, a Gyulai Művelődési Házban, a Tájvízházban, az Erzsébet Hotelben. Több alkotóközösség tagja Gyulán, mint például, József Dezső Alkotókör, Gyulai Alkotók Baráti köre és TÍZEK Alkotókör. Baráti ismeretségünk okán, tegeződünk.

 

- Nagyon sok helyen megfordultál már, és folyamatosan képzed magad. Hogyan látod, milyen elvárások vannak a művészeti táborokban?

- Minden tábor, de úgy is mondhatnám tanulmányi kirándulás, más és más. Mindenhol más a mester látásmódja, más az adott környezet kultúravilága, hagyománya, illetve a művésztársak vizualitása. Ez is mind-mind befolyásolja az adott „képzés” elvárásait, ahogyan te fogalmaztál. Ezekben a táborokban a művésztanárok segítségével különböző technikákat sajátíthattunk el, mellyel saját egyéniségünket fejlesztjük, látásmódunkat javítjuk.

 

- Mi inspirál az alkotói munkafolyamatokban?

- Közhelynek hangzik, de amikor meglátok valami érdekeset, rögtön le akarom festeni vászonra. Szeretem az utcaképeket, a csendéleteket, ezeket átírom, vizuálisan átfogalmazom. Nagyon szeretem a vidám és energikus színeket, elsősorban a pirosat, a kéket, a narancsot, a zöldet és ezek árnyalatait használom szívesen.

 

- Milyen technikákat alkalmazol?

- A munkáimhoz főleg akril festéket használok, amellyel nyáron elég nehéz dolgozni a rövid száradási idő miatt. Ezért különböző adalékanyagok hozzáadásával tudom elérni azt, hogy kellő ideig festésre alkalmas állapotban maradjon a festék. Főleg vászonra és farostlemezre festek. Nagy gondot fordítok az alapozásra, mert a jó kép csak jó alapra készíthető. Munkámhoz használok ecsetet, de festőkést is szeretek alkalmazni. Olykor ezt a két technikát együtt is alkalmazom.

 

- Mit jelent számodra a festészet, mi a következő lépés?

- A festészet számomra a szépség manifesztációja, és szeretek szépet alkotni saját magamnak és mások örömére is. A következő alkotótábor Kecskeméten lesz szeptemberben. Az itt elkészült munkák, a Bács-Kiskun megyei könyvtárban állítjuk majd ki. Dolgozok egy saját honlapon, ahová a saját munkáimat teszem fel. Az otthonomban kialakítottunk egy utcáról közvetlenül megközelíthető különálló épületben egy mini galériát, ahol a saját műveim vannak kiállítva.

 

Galéria

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL