Az én Balkánom – A fiatalok története egy kiállításban

2025. szeptember 8. 20:04 | Kintner Nikolett

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum után ezúttal a Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus gimnázium tanulói mutatkoznak be “Az én Balkánom” című fotó kiállításukkal, mely elsősorban személyes történetekből és tapasztalatokból épül fel. A tárlat a Csabagyöngye Kulturális Központban tekinthető meg, október 8-ig.

Az idei Békéscsabai Fotó Fesztivál programjában immár másodszor csillogtatjak meg tehetségét a fiatalabb generáció. Szeptember 8-án megnyílt ugyanis az evangélikus gimnázium “Az én Balkánom" című kiállítása, a Csabagyöngyében. A névadó egy korábbi vizsga volt, amely ugyanezt a címet viselte, az ötletet pedig egy régi atlasz könyv adta, amelyben Magyarország még a balkáni országok között volt feltűntetve.

A tárlat a személyes tapasztalatok, élmények és gondolatok, történetek kifejezésére fekteti a hangsúlyt, Krajcsó László fotográfus és művésztanár szerint ez az egyik legfontosabb része a szakmának.

 

Fotó: Kintner Nikolett / behir.hu 

 

– Azért tartom fontosnak a személyiséget és annak a megmutatását, mert így a fotósok a saját történeteiket tudják elmesélni a képek által, ez a kifejezés mód pedig szerintem igencsak jelentős a fotográfiában – hansúlyozta a fotográfus.

A kiállítás egyik alkotója elárulta, számára új még a terep, képeinek különlegessége pedig, hogy egy régi digitális géppel készültek, melynek képernyője betörött, így sokáig nem is látta az általa készített fotókat.

– Nagyon jó pillanatok és érzések fűznek most ehhez a kiállításhoz, hiszen lényegében az egész nyaram szerepel ezeken a képeken. Nagyon nosztalgikus, amolyan kis buborékos, kicsit talán a gyerekkort idézi, szerintem minden képnek olyan hangulata van, mintha emlékképek lennének régről – fejtette ki Kocsor Emese, 13. osztályos tanuló.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu 

 

Bozsó Barbara, szintén 13 évfolyamos tanuló arról beszélt, hogy szerette volna megmutatni mindazt, ami a felszín alatt van és a szemnek sokszor láthatatlan, így Voloncs Virág balerina állt modellt az érzéki, sokszor elgondolkodtató képek gyűjteményének.

– A fotósorozatom lényege a léleknek egy belső vívódása, ami azt gondolom mindenkiben megvan. Néha azonban ezt nehéz kimutatni, vagy kifejezni, kiadni magunkból. Nem minden a csodás életről szól, hanem ott van ez a belső vívódás is, ezt szerettem volna megmutatni – fogalmazott Barbara.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Fotó: Kintner Nikolett / behir.hu 

 

Bár két nagyon különböző történetet és világot láthatnak az érdeklődők, egy valamiben egyetértettek az alkotók: a kiállítás nem csak azért nagy lehetőség számukra, mert megmutathatják a több havi munkájuk gyümölcsét, hanem mert ezáltal talán másokat is megszólíthatnak, és láttathatják az általuk szemlélt világot.

A kiállítás október 8-ig látogatható a Csabagyöngye Kulturális Központban. 

 

Galéria

További programok »

FEL