Krea(k)tív szemléletek - A lázadás művészete szabadon

2020. október 11. 18:55 | Csiffáry Zsuzsanna

A sorozatban kreatív alkotókkal beszélgetünk, szakmájukat érintő kérdésekről. A gondolat közvetítéséhez egyéni szemléletmódra van szükség, amit számos lényegtelennek tűnő technikai lépés előz meg. A mostani cikkben viszont olyan alkotócsapatot szólítunk meg, akik egyéb civil foglalkozás mellett alkotnak együtt.

Békéscsabán négy kreatív alkotó fogott össze, hogy elvont dolgokat valósítson és örökítsen meg. A csapat vezetője Pete Norbert – aki informatikusként dolgozik egy állami hivatalnál – elmondta, hogy számára az általuk képviselt alkotói munka és a fotózás egy ösztönös megnyilvánulási forma. 

– A stílusomban a nőiesség és a horror jegyeit keverem, amit digitális utómunkával dolgozok át. Inspirálódni filmekből, videojátékokból és az internetről szoktam. Az ötleteimet lerajzolom, majd anyagot gyűjtök, és elkezdem a jelmezkészítést, ami többnyire hulladékból és a barkácsboltok legkülönfélébb áruiból tevődik össze. A fotózást hozzáértő barátaimmal végezzük, rendszerint az otthonomban. A sminkfelelős Jakabné Szegedi Kitti, a fodrász Ottlakán Petra, a kreatív ötletekért pedig Ottlakán Norbert felel. Amatőr modellekkel dolgozom, de többször jelentkeztek stúdiófotózásra színészhallgatók is – mondta el Pete Norbert.

 

 

A fotós elmondta, hogy példaképe a német fotográfus, Stefan Gesell. Megjegyezte: a kész munka látványa a már említett csapattagoknak köszönhető, akik több szinten vesznek részt az átalakításban. 

– Az arc- és testfestés számomra egy hobbi, ami energiával tölt fel. Azért keresett és kért fel Norbi a közös munkára, mivel tudta miket szoktam készíteni. Egyből igent mondtam, mert kicsit kiszabadulhattam a komfortzónámból – tette hozzá Jakabné Szegedi Kitti.
 

 
– Többek között fodrász vagyok, így a csapatban is én töltöm be ezt a szerepet. Szeretek Norbival együtt dolgozni, mivel vannak konkrét elképzelései, amiket rendszeresen felskiccel papírra. Ugyanakkor engedi, hogy a saját stílusomat keverjem az ő tervével. Természetesen, ami ezeket a fotózásokat még izgalmasabbá teszi, az a jó hangulatú társaság. Nekem eddig a Marionett és a Hellheim a kedvencem – mondta el Ottlakán Petra.
 

 
– Alapvetően mindkettőnkben megtalálható ez vonal, amit a fotók tükröznek. Volt egy festői korszakom, amiben groteszk formákat alkottam. Norbi ezt a korszakomat is végigkísérte. Ismertük egymást,tudta, hogy szívesen veszek részt elvont alkotói munkában. Sokat gondolkodtunk a modellek arckifejezésein, majd arra jutottunk, hogy egy-egy ilyen fotózást közösen kellene csinálnunk.  Éreztük, hogy több, azonos látásmóddal rendelkező ember hatékonyan tud együttműködni. Az első Stefan Gesell ihletésű munkánk a marionett volt, amihez Rigler Renáta színésznő állt modellt nekünk – fogalmazott Ottlakán Norbert.
 
 

 

A tetoválóművész elmondta, hogy a marionett ötlete egy szokásos "sörcsütörtökön", azaz egy szokásos csütörtök esti sörözésen fogalmazódott meg.   

– Jeleneg nem festek, úgy készítek elő mindent és navigálom a modelleket a fotózás folyamán, mintha egy saját festményt készítenék el. Ez teljesen feltölt.  Külön nem tudok kiemelni egy munkánkat sem, hiszen mindegyik nagyon közel áll hozzám. Szeretem a Marionettet, a Madárijesztőt, a Gyűjtőt, a Fehér királynőt, és picit jobban a Fekete királynőt – tette hozzá Ottlakán Norbert. 
 
 
 

További programok »

FEL