Közösségeit, segítőit köszöntötte a Csabagyöngye

2016. január 25. 09:25 | Mikóczy Erika

Saját alapítású díjait adta át közösségeinek és az intézmény munkáját segítő, hírnevét vivő magánszemélyeknek a Csabagyöngye Kulturális Központ. Az elismeréseket gálaműsor keretében, a magyar kultúra napjához kötődve, a Csabagyöngye megnyitásának harmadik évfordulóján vehették át a díjazottak, amikor köszöntötték az intézmény 600 ezredik látogatóját és Facebook oldalának 10 ezredik lájkolóját is.

2013. január 22-én adták át a Csabagyöngye Kulturális Központot. Az intézmény az elmúlt két évben már elismerésekkel ünnepelt; 2014-ben (első születésnapján) az országban második intézményként Közművelődési Minőség Díjat kapott a szakminisztertől, egy évvel később Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetésben részesült. 2016-ban azonban a kulturális központ ismerte el a vele együtt dolgozó közösségeket, magánszemélyeket.

A Csabagyöngye jelenlétéhez a környezetében élők mindennapjaiban, szükségük van karizmatikus személyiségekre és megbecsüléssel bíró, erős közösségekre. Az ő segítségüket köszönték meg hagyományteremtő szándékkal, az intézmény születésnapján. A január 23-i Közösségi Gála tehát – elnevezésével ellentétben – nem az ott dolgozó művészeti közösségek bemutatkozó eseménye, hanem díjátadó volt, ahol a Csabagyöngye saját alapítású elismeréseit adta át, s aminek végén Malek Andrea adott rövid koncertet. A kulturális központ a jövőben megnyitása évfordulóin adja majd át díjait.

A szombati eseményen, köszöntőjében Szente Béla, a Csabagyöngye igazgatója a 2015-ös év rövid értékelése után a Közösségi Gáláról azt mondta: az a közösségeikről szól, a 100 körüli csoportról, amelyek az intézmény különböző pontjain dolgoznak, s amik hálóként fogják össze a Kulturális Központ életét.

- Ebből épülünk fel napról napra újra. És ezt ne úgy tessenek elképzelni, mint egy piramisjátékot, hanem inkább mint a csillagokat, egyik kisebb, másik nagyobb, most ez a fényesebb, holnap majd a másik, és mindegyiknek megvan a maga feladata ebben a rendszerben, számtalan nehézséggel, de sokkal több szépséggel és emberi sikerrel – fogalmazott az igazgató.

Stark Emlékérmet kapott a CsaKK-ban működő közösségben a közösség fejlődése, gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységéért, önzetlen áldozatvállalással végzett alkotói, nevelői, közösségi munkájáért Valach Jánosné, a Lencsési Közösségi Házban működő Lencsési Nyugdíjas Klub vezetője, Novák Attila, a Meseházban dolgozó Alkotó Fiatalok Műhelye vezetője, valamint Ledzényi Pálné, a mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház Kézimunka klubjának vezetője. Posztumusz elismerésben részesült Csávás Imre, a Csabagyöngye Szíves és Hipertóniás Klubjának egykori vezetője és Sotyi György, a Meseház Honismereti Körének néhai első embere.

Csabagyöngye Közösségi Díj elismerésben részesült a kulturális központban huzamosabb ideje kimagasló közösségi, szakmai munkát végző tevékenységéért a Lencsési Közösségi Ház Csipkeverő Klubja, a Csabagyöngye Rejtvényfejtő Klubja, az Arany János Művelődési Ház közösségeként működő Mezőmegyeri Nyugdíjasok Klubja és a Meseházban dolgozó Városi Bélyeggyűjtő Kör.

Csabagyöngye Siker Díj elnevezéssel a CsaKK-ban működő közösségből indult és kimagaslót alkotó, ez által az intézmény jó hírét vivő munkájáért kapott díjat a Csabai Színistúdió egykori növendéke, Mészáros Tibor színész, aki 2015-ben Kaszás Attila-díjban részesült, illetve a sporttal a Sakk-Szakkörben megismerkedett, mára külföldön is ismertséget szerzett Balogh Imre sakkozó.

A Csabagyöngye Tisztelet Díjat az elmúlt időszakban az intézménynek vagy programjának nyújtott kimagasló, jelentős, szakmai támogató segítségéért a Jamina Szövetség, a békéscsabai polgármesteri hivatal nyugalmazott munkatársa, Csernus István és több közösség meghatározó személyisége, Ancsin Pálné kapta.

A január 23-i eseményen köszöntötték Mészáros Zsuzsát, a Munkácsy Emlékház művészeti vezetőjét abból az alkalomból, hogy 2015-ben Podmaniczky-díjjal ismerték el épített környezetünk megóvásáért végzett munkáját. Köszöntötték a Csabagyöngye rendkívül népszerű Facebook oldalának 10 ezredik lájkolóját is; a békéscsabai születésű Ferencz Bence a fővárosban tanul. Hozzá hasonlóan a pécsi Fordan Hotelben másodmagával két éjszakát tölthet el a Csabagyöngye vendégeként a Széchenyi utcai épület 600 ezredik látogatója, Laurinyecz László is, aki a Pálinka Klub tagjaként érkezett a szombati közösségi gálára.

FEL