Közös pályázatot zár hamarosan Arad és Békés megye

2020. december 31. 09:48 | Kovács Andrea

Hamarosan lezárul a „Közös problémák, közös megoldások” – Arad és Békés megye közigazgatási együttműködésének javítása (WorkMix) című ROHU204 azonosító számú projekt megvalósítása az INTERREG V-A Románia-Magyarország határon átnyúló programban

A  pályázat  az  Arad  Megyei  Tanács,  mint vezető partner, a Békés Megyei Önkormányzat és  az  Arad  Megyei  Könyvtár  partnerségében  az  Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország és Románia kormányának társfinanszírozásával valósul meg.

A projekt célja Arad és Békés megye közigazgatási együttműködésének javítása, a kulturális identitás erősítése, továbbá a megyék lakossága közötti könnyebb ismeretszerzés és egymás megértésének  elősegítése. Az intézményeknél felmerülő hasonló problémákra közös megoldások, módszertanok,  protokollok kidolgozása, közös képzések nyújtása, jogszabályok összehangolása, intézményfejlesztés, know-how csere, információnyújtás, a nyelvi készségek fejlesztése a kommunikáció elősegítéséért.

A pályázatot a partnerek 2018. december 1-jén kezdték megvalósítani, tervezett befejezése 2021. május 31. A Békés Megyei Önkormányzat a projekt keretében már megvalósított egy work shopot, melyet tanulmányúttal kötöttek egybe. A román partnerek részvételével négy szakmai ülés zajlott Békéscsabán. Elkészült egy háromnyelvű (magyar-román-angol) kiadvány: Megyei Értékeink címmel, valamint a kulturális identitás erősítése érdekében megtervezték és létrehozták a Békés megyei brand-et.

Ebben az évben a Békés Megyei Értéktár gyűjteményéből elkészült egy utazó értéktár kiállítás, amely virtuális módon, a modern technikát felhasználva mutatja be mindazokat  az  értékeket,  melyek  Békés  megyét fémjelzik. A világjárvány okozta megszorítások enyhülésével Arad és Békés megye lakossága is megismerheti ezt a nem mindennapi kiállítást. Szintén három nyelvű mutációban (magyar-román-angol) elkészült egy turisztikai kiadvány, ami felvonultatja a  megye  látnivalóit,  érdekességeit,  gasztronómiai  kincseit, ezzel segítve mindazokat, akik szeretnék  felkeresni  Békés  megyét.  Mindkét  kiadvány  népszerűsítése Arad és Békés megye szerte folyamatban van.

A tanulmányútnak és a szakmai üléseknek köszönhetően - Békés megyei ihletésre –  múlt  év  decemberében  az  Arad  megyei  önkormányzat  is  elkezdte  összeállítani  megyei  értéktárát.  Az  épített       és szellemi örökség, a természeti kincsek és fontos történelmi események, továbbá az ipartörténeti  jelentőségű megvalósítások gyűjteménye el is készült, és már  be  is  mutatták.  A  tervek  szerint  évente  bővítik és újból megjelentetik a katalógust, mert az első kiadványban nem tudtak valamennyi értéket felsorakoztatni.

Békés és Arad megye kapcsolata a ’80-as évek elejére vezethető vissza, akkor kötöttek először együttműködési megállapodást a felek, amelyet aztán 2003-ban, majd 2007-ben újítottak meg. Bár a  szerződés 2015. március 1-jéig volt hatályos, az együttműködés azt követően is folyamatos volt. Az eltelt időszak változásai, valamint a 2014-2020-as európai uniós ciklusban megnyíló lehetőségek azonban szükségessé tették 2019 májusában a megállapodás határozatlan időre  szóló  újbóli  megkötését,  melyet  Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke írt alá.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program célja közös, román-magyar  projektek  finanszírozása,  amelyek közös megközelítést, valamint innovatív megoldásokat követelnek, a határ mindkét oldalán felmerülő igények kiszolgálására, hozzájárulva ezáltal a jogosult terület fenntartható fejlődéséhez. A Program folytatja     a régióban megvalósított határmenti együttműködéseket, összköltségvetése hozzávetőleg 232 millió euró, amelyből 189 millió euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származó vissza nem térintendő támogatás. A támogatható határmenti terület a következő megyéket foglalja magában: Satu Mare, Bihor, Arad és Timiș a román oldalon, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád a magyar oldalon.

Jelen  anyag  tartalma  nem  feltétlenül  tükrözi  az  Európai  Unió  hivatalos  álláspontját.

Partnerség egy jobb jövőért                                                                                 

www.interreg-rohu.eu

További programok »

FEL