Közös nevező a Tünde utcai sportért

2017. április 22. 13:42 | Kovács Dávid

Átadták a felújított Tünde utcai futófolyosót és a műfüves labdarúgó pálya villanyvilágítását. Az összesen mintegy 34 millió forintos beruházást TAO-s forrásból, valamint önkormányzati önerőből hajtotta végre az atlétikai klub és a Békéscsaba 1912 Előre Sport Egyesület.

A munkálatok két ütemben zajlottak. Először felszedték a futófolyosó régi burkolatát, majd elhelyezték az újat és lefestették a pályát. A második ütemben többek között a futófolyosó elektromos berendezéseit újították fel, valamint építettek egy szélfogó előteret is.

- Télen, vagy rossz időjárás esetén nemcsak az atléták és a labdarúgók, hanem az amatőrök, esetleg a környező középiskolások is használhatják ezt a létesítményt. Megújult a burkolat, tehát sport-szakmai és esztétikai szempontból is javultak a körülmények. Szeretnénk, ha az elindult partnerség folytatódna az Előre SE-vel – emelte ki dr. Ferenczi Attila, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club elnöke.

A beruházás annak a kezdeményezésnek a részeke, amelyet az önkormányzat indított el azzal a céllal, hogy a békéscsabai sportegyesületeketsegítse.

– Az elmúlt két évben több mint 100 millió forinttal sikerült fejleszteni a Békéscsaba tulajdonában lévő sportingatlanokat. Ehhez az önkormányzat 30 százalékos, vagyis 3 millió forintos önerőt ad beruházásonként az egyesületeknek – támasztotta alá eredményekkel a koncepció létjogosultságát Bíró Csaba, a közgyűlés közművelődési-, ifjúsági-, oktatási- és sportbizottság elnöke.

Az atlétikai klub nem pályázhat TAO-s forrásra, így összefogtak a Békéscsaba 1912 Előre Sport Egyesülettel, hogy a fiatalok megfelelő körülmények között sportolhassanak.

– Ezt a futófolyosót télen mi is ugyanúgy használjuk, mint az atléták. Büszke vagyok arra, hogy segíteni tudunk egymásnak abban, hogy fejlesszük az infrastruktúránkat. A létesítmény az önkormányzati tulajdont gyarapítja és a hosszú távú növekedés alapja lesz – emelte ki dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre SE elnöke.

A Tünde utcai pályára korábban a Kórház utcai létesítményből hozták át a műfüves borítást, a mostani beruházás részeként 14,9 millió forintból kialakított világítással pedig tovább bővültek a labdarúgó klub edzéslehetőségei is.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL