A jövő legjobb csabai atlétáié a jelen - videóval

2017. augusztus 9. 18:08 | Kovács Dávid

Amíg hazánk legjobb felnőtt versenyzői Londonban harcolnak a legjobb helyezésekért, addig a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club fiataljai az utánpótlás világversenyeken remekeltek. Az egyesület magyar válogatott kiválóságait Békéscsabán köszöntötték.

A csabai klub kiválóságait a Kórház utcai stadion székházában köszöntötte az egyesület és a város vezetése. Dr. Ferenczi Attila elnök, tanácsnok is hangsúlyozta, Márton Anita és dr. Baji Balázs a jelen, de a jövő már itt ül, a munkához és a kitartáshoz sok sikert kívánt. Bíró Csaba, a sport bizottság elnöke kiemelte, a város vezetése és a kormány is azért dolgozik, hogy az infrastruktúra megfelelő legyen a felkészüléshez, illetve azért, hogy egyik sportolónak se okozzon gondot a kiutazás egy-egy fontos megmérettetésre. Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnok hozzátette, igyekeznek jó képviselőként is hozzájárulni ahhoz, hogy ehhez hasonló sportsikereket érjenek el a fiatalok.

 

 

Apáti Bence az elmúlt egy évben azért dolgozott, hogy a győri Európai Ifjúsági Olimpián kiemelkedően teljesítsen. A sok munka pedig meghozta az eredményt, hiszen a második helyen végzett a hazai viadalon.

- Igazándiból az, hogy Magyarországon versenyezhettem az első nagy világversenyemen magyar versenyzőként, magyar szurkolók előtt, az nagyon nagy erőt adott – emelte ki Apáti Bence.

Az olaszországi junior Európa-bajnokságon három versenyző képviselte az egyesületet. Novák Natália 1500 méteren az előzetes nevezési listához képest tizennégy helyet lépett előre.

- Ilyen eredményre számítottam, amit elértem. Nem éppen a legjobb idővel jutottam ki, de elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert a 20. helyen végeztem. Alapból már annak is örültem, hogy kijutottam az Eb-re - fogalmazott a tanulmányait az Egyesült Államokban folytató atléta.

Pavuk Tíra nem lehetett ott a köszöntésen, hiszen éppen Londonban szurkol a csabai élversenyzőknek. A fiatal tehetség sportszerűen segítette honfitársát, aki elesett a 3000 méteres akadályfutás döntőjében.

- Az ő tettéről szerencsére sokan hallottak, lemondott a döntőben arról, hogy jobb helyezést és jobb időt érjen el. Fel akarta segíteni a másik magyar versenyzőt, aki hibázott az akadálynál, elesett. Ez egy nagyszerű megmozdulás volt – méltatta őt Tóth Sándor ügyvezető, mesteredző.

A diszkoszvető Szebegyinszki Richárd számára nem sikerült a legjobban a verseny, a selejtezőben kiesett, de sokat tanult ebből a versenyből.

- Kicsit lazábban kell odaállni legközelebb és abból is lehet selejtező szintet dobni. Utólag már rájöttem, hogy a selejtező nem olyan nagy feladat, mint például egy döntőben jó helyezést elérni. Ott elég egy kisebb eredmény is, az a fontos, hogy a döntőbe jussak – értékelte a tapasztalatokat a három érvénytelen kísérlettel záró diszkoszvető.

Mihály Réka második alkalommal jutott ki a hallássérültek olimpiájára és mindkét futószámában a legjobb tíz közé jutott.

- Négy évet készültem a siketlimpiára, sokat fejlődtem, jobb időket értem el. A legjobb érzés az 1500 méteres döntő volt, ami jól sikerült. Ugyan a 9. lettem, de javítottam az egyéni csúcsomon – hangsúlyozta az ifjú futó.

A fiatal versenyzőknek, edzőiknek, valamint szüleiknek virággal köszönték meg a város vezetői a sikereket és további hasonló jó eredményeket kívántak a jövőben.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL