Közlekedés a gyermekek szemével

2019. március 14. 09:01 | behir.hu

Békéscsabáról és a környező településekről közel 600 rajzot küldtek be óvodások és általános iskolások a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatra. A munkákból a Békés Megyei Könyvtárban nyílt kiállítás.

Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is meghirdette a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatát. Békés megyében minden évben több ezer rajz érkezik a felhívásra. Idén a vezetés közbeni mobiltelefonálás veszélyeit kellett lerajzolniuk azoknak, akik neveztek a pályázatra. A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság ebben az évben is kiállítást rendezett a legjobb munkákból, melynek ünnepélyes megnyitóját díjátadóval kötötték egybe.

 

Fotó: police.hu

 

A március 13-án a Békés Megyei Könyvtárban megtartott rendezvényen elsőként Szántó Zsolt Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának kabinetfőnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Demény Levente rendőr százados a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának alosztályvezetője köszönte meg a pedagógusoknak és a szülőknek is, hogy segítették a gyermekeket a rajzok elkészítésében és így figyelmet fordítottak arra, hogy megismertessék velük a biztonságos közlekedés alapszabályait. Az alosztályvezető a pályázat idei témája kapcsán elmondta, hogy sok ötletes rajz készült, amelyek szemléletesen mutatják be azt, hogy milyen veszélyes, ha egy járművezető fülhallgatóval, vagy mobiltelefonnal a kezében közlekedik. Kérte a gyerekeket, hogy ha ilyet látnak a környezetükben, figyelmeztessék a közlekedőt a szabályok betartására.

 

Fotó: police.hu

 

Az óvodások korcsoportjában első helyezést ért el Bencsik-Hidvégi Zoja (Lencsési Óvoda – Napsugár Tagóvoda), második lett Senci Máté (Lencsési Óvoda – Manóvár Tagóvoda), a harmadik helyezettnek járó díjat pedig Imre Léna (Szlovák Óvoda) vehette át. Az alsó tagozatos általános iskolások között a zsűri Szkalczi Nóra (Petőfi Utcai Általános Iskola) munkáját ítélte a legjobbnak, a második helyezett pedig Nemesnyik Ábel (Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) lett. A harmadik helyezett Fábián Alex (Gerlai Általános Iskola) lett. A felső tagozatos kategória első helyezettje Gajdács Gergő (Gerlai Általános Iskola), második helyezettje pedig Fürj Magdaléna (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskola) lett. A harmadik helyen pedig Kurucz Kitti, az Esély Pedagógiai központ tanulója végzett.

 

Fotó: police.hu

 

A helyezettek mellett a Békéscsabai Médiacentrum, Békés Megyei Könyvtár, és a Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság jóvoltából 50 gyermek vehetett át különdíjat. A pályázatra beküldött munkákból nyílt kiállítás 2019. március 22-ig látható a Békés Megyei Könyvtár földszintjén.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Oktatás

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL