Közgyűlés: A nyári szünet előtt utoljára üléseznek a képviselők - élő

2023. június 22. 10:01 | Varga Diána

Mielőtt a képviselő-testületben is kitört volna a vakáció, a városatyák még megvitatták a legfontosabb, Békéscsabát érintő kérdéseket. Lássuk a napirendi pontokat!

 


Az alábbiakban a bejegyzéseket időrendi sorrendben adjuk közre úgy, hogy a legfrissebb információk a cikk legelején, míg a legrégebbiek a cikk legvégén találhatóak. Ha kíváncsi az előterjesztésekre teljes terjedelmükben, kattintson  ide!


 

Galéria

 
Továbbra sem partner a Magyar Posta Zrt. a postafiókok újra nyitásában

A Magyar Posta Zrt. tavaly november óta hat csabai postafióknál szünetelteti szolgáltatását, amelyet azóta beismertek, hogy nem átmeneti időszakról, hanem végleges bezárásról van szó - fogalmazott Szarvas Péter polgármester. Mint mondta: több alkalommal tárgyalt a Zrt. vezetőivel levélben és személyesen is a mobil postai szolgáltatásról, vagy a részleges nyitvatartási lehetőségről, erre érkezett válasz. Rugalmas megoldásokra egyelőre nem sok esély van - szögezte le a kapott válasz alapján. Úgy tudja, hogy vállalkozási oldalról is volt kezdeményezés a posta felé, de azok eredményre nem vezettek.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) szerint a postának "esze ágában sincs" újranyitni a bezárt hivatalokat. Ha találnak olyan vállalkozókat, akik a feltételeket elfogadva megpróbálják működtetni a szolgáltatást, akkor sikerülhet, de a kalkulációk alapján egy fiók működtetése üzleti szempontból veszteséges, nem lehet kihozni még nullára sem. A legnagyobb esélyt abban a két ingatlanban látja, amely postaként üzemelt korábban és az önkormányzat tulajdonában van. 

Szente Béla (Fidesz-KDNP) szerint át kellene tekinteni, hogyan lehetne a szociális segítő hálózatot bevonni abból a szempontból, hogy az időseknek, a nehezen mozgó lakosoknak milyen módon tudnának segítséget nyújtani.  

Ádám Pál (Hajrá Békéscsaba) elmondása alapján minden nap kap lakossági megkeresést, hogy Jaminában mennyire hiányzik a szolgáltatás. “Végig kilincselte” az összes vállalkozást, de nem lehet nullára kihozni a szolgáltatást. Most, hogy ennyi ideje nincs posta a körzetében, az ott működő vállalkozások megérzik a hiányt. Bízik abban, hogy lesz megoldás.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) szerint a posta "lepasszolja a felelősséget", semmiben sem rugalmasak. Semmilyen együttműködési szándék nincs a posta részéről, annak ellenére, hogy az önkormányzat folyamatosan próbálkozik a Zrt. vezetőinél. Elkeserítőnek tartja a kapott választ.

 

14:11 - Emelik a parkolás díját

A következő téma a közterületi parkolás: az előterjesztés szerint a fizető-parkolóhelyek díjtételeit az év második felében felül kell vizsgálni, a jegy- és bérletárak módosítására konkrét módosítási javaslatok is születtek. A módosítások célja a költségvetési egyensúly fenntartása és a parkolási díjak megfelelő szintre állítása. A javasolt díjkorrekciók alapján a fizető-parkolóhelyek esetében az alábbi változások várhatóak:

  • I. normál övezetben a parkolójegy ára: jelenleg 320 Ft/óra, javasolt díj: 400 Ft/óra 
  • II. kiemelt övezetben a parkolójegy ára: jelenleg 360 Ft/óra, javasolt díj: 450 Ft/óra 
  • I. normál övezetben a parkoló bérlet ára: jelenleg 11,000 Ft/hó, javasolt díj: 13,000 Ft/hó 
  • II. kiemelt övezetben a parkoló bérlet ára: jelenleg 11,000 Ft/hó, javasolt díj: 14,200 Ft/hó 
  • I. normál és II. kiemelt övezet együttesen megvásárolható bérlet ára: jelenleg 19,000 Ft/hó, javasolt díj: 25,000 Ft/hó (bérletcsere: 2,000 Ft, javasolt díj: 2,500 Ft)

Szente Béla (Fidesz-KDNP) azt javasolta, hogy komplex módon vizsgálják meg a városi parkolási helyzetét. Példaként hozta a piac környéki parkolást, de problémaként jelölte meg a kórház és a BSZC körüli parkolási helyzetet, ezzel rávilágított, hogy nincs elég parkolóhely Békéscsabán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs kevesebb autó az energiaáremelkedés után sem, sőt, várható, hogy tovább nő a tendencia. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) azt javasolta, hogy bizottság vizsgálja meg kérdést, még a nyári szünet előtt. 

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) az ellenőrzések számáról érdeklődött, ugyanis azt tapasztalja, hogy mostanában kevesebb az ellenőrzések száma. Arra is rákérdezett, hogy csökkent-e a bérletek száma az előző drágulás után. 

Horváth László (Fidesz-KDNP) megjegyezte, szombaton 13 óráig kellene inkább fizetőssé tenni a parkolást. Megjegyezte: az elmúlt években megtízszereződött az autók száma, ekkora mennyiséget nem tud a város elbírni, ezért szerinte is felülvizsgálatot kellene tartani. A piac környékénél szerinte meg kell várni, hogy valóban elinduljon a közlekedés.

Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója jelezte: a parkolószám-bővítésnek komoly jogszabályi kötelezettségei vannak, akreditált cégnek kell megvizsgálnia, hogy jogos-e az igény, illetve hogyan lehet a bővítést kivitelezni. Van elég ellenőr az utcákon, jelentős a büntetések száma is. Tavaly a bérletárak növekedése miatt a vásárlások száma csökkent, de nem váltottak kevesebben parkolójegyet. A mobilparkolás is megugrott, mostmár 50 százalékos arányra növekedett, így egyszerűbb az ellenőrzés is. A vezérigazgató szerint a piac környéki parkolás nem lesz elképzelhető máshogy, csak úgy, ha szombaton is fizetni kell a parkolásért.

 

14:05 - A buszközlekedés is előkerül

Békéscsaba közigazgatási területén az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közösségi közlekedés feladatát jelenleg a VOLÁNBUSZ Zrt. látja el egy közgyűlési határozat alapján. Idén új pályázatot kell kiírni a helyi autóbusz-közlekedési feladatok ellátására, ezt egy uniós jogszabály írja elő.
Egy másik előterjesztésben a buszközlekedéshez kapcsolódó díjemeléseket részletezik, az indok, hogy a szolgáltató költségei folyamatosan növekednek. Augusztus elsejétől a elővételben eladott jegyek ára 350-ről 380, az autóbuszon megváltott menetjegyek díja 430-ról 460 forintra nőnek. A havi, egyvonalas bérlet 5600-ról 6000, az egyvonalas, félhavi bérlet 3600-ról 4000, az összvonalas havi bérlet 8000-ről 8800, míg az összvonalas félhavi bérlet 5000-ről 5400 forintra emelkedik. A vonalcsoportos bérlet (7, 17, 20V) 7400 forintba kerül majd, az éves bérletért 90 ezer forintot, a tanuló- és nyugdíjas bérletért pedig 2500 forintot kell majd fizetni.

A többség mindkét előterjesztést elfogadta.

 

13:37 - Beruházásokat támogatnak egyházi temetőkben 

Az önkormányzat az idei költségvetésben forrást biztosít az egyházi temetőkkel kapcsolatos beruházások és felújítások támogatására. Az előterjesztésben javasolják, hogy a rendelkezésre álló költségvetési kereten belül a támogatásokat az alábbi módon osszák fel:

  • Békéscsabai Evangélikus Egyházközség: Berényi úti temető járdájának javítására 4 millió forint
  • Békéscsabai Zsidó Hitközség: Széchenyi ligeti neológ zsidó temetőben az Emlékfalhoz járdát építésére 1,6 millió forint
  • Református Egyházközség: Mokry utcai temetőben urnafal építésére 850 ezer forint
  • Katolikus Egyház, Jézus Szíve Plébánia: Zsigmond utcai temetőben ravatalozó felújítására 900 ezer forint

 

11:50 Megvizsgálták, kinek érdemes üzemeltetnie a sportlétesítményeket

A közgyűlés tavaly decemberben fogadta el a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. által készített, sportlétesítmények állapotfelméréséről szóló határozati javaslatot, melyben felkérték a céget arra: készítsen egy intézkedési tervet a sportlétesítmények felújítására. Ez alapján néhány munka már be is fejeződött. Az eredmények nyomon követése érdekében javasolják részletes műszaki és pénzügyi beszámolók elkészítését, továbbá megvizsgálták a sportlétesítmények üzemeltetésének különböző lehetőségeit, de a Vagyonkezelő és más érintett szervezetek szerint jelenleg az általuk végzett üzemeltetési forma a legmegfelelőbb. A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. esetében is vizsgálták a működtetési lehetőségeket, de a cég szakmai kompetenciája nem felel meg a sportlétesítmények teljes körű üzemeltetésének. További egyeztetések történtek a Békéscsabai 1912 Előre Futball Zrt. és a Békéscsabai Előre NKSE vezetőivel, és a jelenlegi üzemeltetési forma megtartása mellett döntöttek. Javasolják egy részletes üzemeltetési koncepció kidolgozását a labdarúgó stadion és a Sportok Háza számára, valamint a humán erőforrás bővítését, a gépészeti és informatikai eszközök fejlesztését a hatékony működés érdekében.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy alternatíva lehet a sportcsarnok és a futballstadion esetében a létesítményeket használó sportegyesületek szerepvállalása. A stadion esetében az Előre Zrt. részéről nyitottság mutatkozott, de visszaléptek, azonban az irányt nem kellene bezárni. A sportcsarnok tekintetében az Előre NKSE és a BRSE vezetői részéről együttműködés mutatkozik, javult a létesítmény működtetése. A jelenlegi üzemeltetési formát javasolják megerősített humánerőforrással. A Sportok Háza profitot termelhet hosszútávon, kilátásban vannak válogatott és nemzetközi mérkőzések. Példaként említette, hogy a férfi felnőtt röplabda válogatott, illetve több ország U17-es csapata érkezik júliusban a létesítménybe, amely nem valósulhatott volna meg az intézmény korszerűsítése nélkül.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) szerint a Vagyonkezelő Zrt. megerősítése szükséges, egy plusz szakember bevonásával már megtörtént a szakágban való előrelépés, ezt folytatni szükséges. Fontosnak tartja az egységes modell megalkotását, ahol az üzemeltetési-, működtetési-, és sporttámogatások elhatárolódnak egymástól.  

Az előterjesztést 15 igennel elfogadták.

 

11:48 - Uniós forrásra pályáznak

Békéscsaba önkormányzata kiemelt fontosságot tulajdonít az energetikai és környezetvédelmi fejlesztéseknek, valamint a város lakóinak életminőségét javító intézkedéseknek. Az önkormányzat számos stratégiát és koncepciót fogadott el az elmúlt évtizedben, amelyek ezekre a területekre fókuszálnak. Ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítására lehetőség van nemcsak hazai és uniós operatív programokon keresztül, hanem közvetlenül az Európai Unió forrásainak pályázásával és nemzetközi együttműködési projektek révén is. 

Ezúttal az önkormányzat a European City Facility (ECF) programra pályázik, amelyben fenntartható energetikai beruházási koncepciók kidolgozását támogatják. Az önkormányzat 60 ezer euró támogatást igényel a projektek kidolgozásához szükséges tanulmányokhoz, elemzésekhez és stratégiákhoz. Ez az összeg lehetővé teszi az önkormányzat számára, hogy szakértők segítségével kidolgozza a fenntartható energetikai beruházási koncepciókat, amelyek meghatározzák a város hosszú távú energiastratégiáját és az ezek megvalósításához szükséges intézkedéseket. A pályázat benyújtásának határideje 2023. június 30.

A grémium 16 igennel elfogadta a napirendi pontot. 

 

10:43 - Beszámol a Békéscsabad Városfejlesztési Kft., célkeresztben a CsabaPark

A Békéscsabai Városfejlesztési Kft.-nek évente kétszer kell beszámolnia a közgyűlés előtt.

Csányi Illés (Hajrá Békéscsaba) a kutyafuttatás lehetőségének kibővítését kérte, valamint azt, hogy a CsabaPark mellett bővítsék a parkolási lehetőségeket, mivel nagyon sokan parkolnak a Körte soron az útpadkára, zöld felületre, zavarva ezzel a környéken lakókat. 

Horváth László (Fidesz-KDNP) szerint nem kellene elvenni a CsabaPark zöld területéből még többet. Csányi Illés igazat adott abban képviselőtársának, hogy a Körte sorra nem kellene kitenni a megállni tilos táblát, de akkor szerinte a környező utcákban fognak parkolni az autósok. 

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) a CsabaPark új látványosságainak kihasználtságáról kérdezett.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) szerint úgy tűnik, sokan látogatják a parkot, amely három funkciót lát el, hiszen a gasztroturizmus mellett turisztikai attrakciót és zöld felületet is magában foglal.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. ügyvezetője kiemelte: korábban már vizsgálták, hogy lehet-e további parkolókat építeni, ennek terveztetése és létesítése az a Modern Városok Program projektbe már nem fért bele, de a TOP Pluszban valósznűleg lesz rá lehetőség. Mint kiderült, az erdőben térkőburkolat létesítése nem engedélyezett, de mulcsos borítás igen; a beruházás nem járna fakivágással. A parkban egyébként több száz parkoló áll rendelkezésre, kb 500 métert kell sétáéni a kalandpark elemeihez. Az ügyvezető arról is beszélt, hogy nagy forgalmat általában hétvégén bonyolítanak le, ekkor problémás, hogy az útpadkára parkolnak a látogatók. Azt is ismertette: májusban nyitották meg a kalandparkot, valamennyi elem üzemeltetése elindult, kivéve a műanyag burkolatú sípályát, melynek megnyitását októberre tervezik. A négy óriáscsúszda is gond nélkül megnyitott. Az első tapasztalatok alapján kifejezetten nagy volt a látogatottság, az első 6 hétvégén több mint 1500 vendég fordult meg a kalandparkban. A bevétel/kiadás arányát a főszezon végén tudják megállapítani. Sódar Anita azt is megjegyezte, hogy a kalandparkok üzemeltetési és karbantartási költsége, élőmunka-ráfordítása rendkívül magas, ezért is döntöttek úgy, hogy elsősorban a hétvégére összpontosítanak, ekkor tart nyitva a kalandpark, valamint csoportok esetén hétköznap is rendelkezésre állnak. Hozzátette: jók a visszajelzések a turisták részéről; Gyulán is promotálták a kalandparkot, így sok a külföldi vendég is. 

Csányi László (Hajrá Békéscsaba) szerint a CsabaPark jó úton halad, hiszen azt, amit megterveztek, meg is valósították. A parkolóhelyek bővítését azért kérte, hogy a környéken lakók is nyugodtan tudjanak pihenni.

Dancsó Tibor (DK) szerint a város eltapsolt pár száz millió forintot egy havi negyven órában üzemelő attrakcióra. A csúszdák átadás-átvétele kapcsán (két kicsi, egy közepes és egy nagy csúszda) arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik elemet át kellett alakítani, mert az nem volt biztonságos, de mint azóta kiderült, az eszköz továbbra sem biztos, ahogy a kisebb elemeknél is volt probléma a műszaki szakértő szerint. Azt kérte, hogy ha elhangzik egy kérdés, akkor konkrét, a kérdésre vonatkozó választ kapjanak a parkért felelős ügyvezetőtől.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) szerint a csúszdák problémája lassan megoldhatatlanná válik, szerinte jobban járnának, ha belátnák, hogy valaki hibázott, és inkább elbontják az egészet. Vannak azonban olyan attrakciók, amiért ide jönnek a turisták – folytatta a képviselő –, s bár nem fedezhető a 4 milliárdos beruházás, az elvárható, hogy a park gazdaságosan üzemeljen, ez szerinte biztosítható lehet. 

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) szerint ötletek vannak, eredmények nincsenek a CsabaPark kapcsán, ezért arról érdeklődött, hogy a tószínpadon volt-e már előadás; a futópálya mellett kinek a dolga levágni a füvet, az eredményes gazdálkodás érdekében megalapított új kft pedig milyen eredményeket ért el az elmúlt hónapokban.

Szente Béla (Fidesz-KDNP) szerint valóban jelentős beruházásról van szó a CsabaPark tekintetében, mivel az országos szinten is jegyzett, sok új értéke van a városnak. Hozzátette: a rentabilitás nagyon fontos dolog, de egy turisztikai attrakció rentabilitása nem csak a bevételből áll, hiszen az ide érkező turisták máshol is költenek a városban. Mint arra emlékeztetett: a koronavírus-járvány és az energiatakarékosság nagyban gátolta a turizmust, és bár a TDM szervezettel felkerültek a turisztikai térképre, de még sok munka van hátra, a kérdések többségét egyik napról a másikra nem lehet megoldani.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) szerint jelentősen javult a helyzet, mióta a városfejlesztési kft-hez került a park üzemeltetése, jó az irány, de még nem érkezett meg, ahová kell. Viszont a projekt kialakításáért is ez a cég volt a felelős, ezért mint mondta, a parkolók tekintetében nagyobb átgondoltságra lett volna szükség 5-6 évvel ezelőtt, a tervezéskor, mivel szerinte nem következetes, hogy a parkolók 500 méterre vannak a látványosságoktól. “Most rohahunk a szolgáltatást igénybevevők igényei után” - sommázott a polgármester, aki egyetértett azzal, hogy előre kell nézni és ki kell hozni a kapacitásból a lehető legtöbbet.

Sódar Anita arra emlékeztetett, hogy csupán másfél éve vették át a CsabaPark ütemeltetését, a kérdések többségét szerinte a korábbi üzemeltetőnek kellett volna feltenni. Hangsúlyozta: a Körte sori parkolókat még az MVP-s projektben készítették, akkor az erdészeti hatóság nem engedte további parkolók kivonását, az más kérdés, hogy a park területén is van további 40-50 parkoló, amit viszont nem vesznek igénybe a látogatók, hiába mutatnak arra a nyilak. Az ügyvezető szerint mintkét cég jól teljesít (Békéscsabai Városfejlesztési Kft., CsabaPark Étterem Kft – a szerk.), az eredmény túlszárnyalta az előző üzemeltető eredményét. A mostani adatok alapján a bevételek messze magasabbak, mint a kiadások, a 2023-as évet már pozitív eredménnyel zárják. Az étteremben a menüztetés és a hétvégi foglalások számai is magasabbak, mint tavaly. Dancsó Tibornak azt válaszolta: végig követték az igazságügyi szakértő méréseit, a csúszdák a szabványok előírásainak megfelelnek, ami nem megfelelő, az a csúszda és a talaj távolsága, ezzel kapcsolatban a kivitelező saját költségén alakított ki pótlást, valamint rövidítettek a 4-es csúszdán. Azóta újabb tanúsítás történt. Három csúszdát 14 éves kor felett, a 4-est pedig 12 év felett lehet csak használni. Megjegyezte: ezek nem hétköznapi játszóeszközök, ezért 12 éven aluliak nem is használhatják, egyébként pedig elhelyezték a megfelelő iránymutatást arra vonatkozóan, hogyan lehet igénybe venni a játszóelemeket. A tószínpad kapcsán pedig azt válaszolta: az nem az eredeti elképzelések szerint valósult meg, a nézőteret, hang-és fénytechnikát nem tudták beszerezni. Bár koncerteket lehetne tartani rajta, de a Keleti-kertekben élők ennek nem biztos, hogy örülnének, így jelenleg esküvői helyszínnek, kisebb gyermekprogramok megtartására használják.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) szerint a CsabaPark jó úton jár az üzemeltetőváltás óta. Elmondása alapján jók a kilátások, valamint a vékonykolbászból szívesen vásárol és ajándékoz. 

Sódar Anita ismertette, hogy javuló tendenciát mutat a húsbolt bevétele, amely növekszik, de a kiadások még mindig jelentősek. Már azzal is elégedett lenne, ha év végére kisebb veszteséggel zárna a húsüzem. 

Gregor László (Hajrá Békéscsaba) a CsabaPark karbantartásáról, fűnyírásról érdeklődött. Arra is kitért, hogy korábban a csabai vastagkolbász minősége kifogástalan volt, kíváncsi arra, mikor lesz hasonló minőségű.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) arra tért ki, hogy a húsüzem helyzetét nehezíti az a két év, amikor koronavírus-járvány volt, de a tavalyi aszály is. Az állatok etetése sokszorosára nőtt a takarmányár növekedése miatt, amely a csapadékhiányra vezethető vissza. Bízik abban, hogy idén mérséklődik, rendeződik a helyzet.

Csányi Illés (Hajrá Békéscsaba) javasolja a zajfogó fal megépítését a CsabaPark területén, a lakosok zavartalan pihenése érdekében. 

Balla Ferenc ügyvezető igazgató arról beszélt, hogy a BVG Kft. 2022 januárja óta végzi a CsabaPark zöldterületeinek rendezését. Folyamatos a fűnyírás, azonban idén másabb az időjárás, mint tavaly. Mindent megtesznek a terület rendbentartása érdekében.

Sódar Anita megjegyezte, hogy a tószínpadon még nincsenek olyan rendezvények, koncertek, amelyek indokolják a zajvédő fal beszerzését. Ezt akkor lenne érdemes megtenni, ha olyan hang- és fénytechnika lesz, amely a nagyobb koncertek rendezését eredményezi.

A képviselők 16 igennel elfogadták az előterjesztést.

 

Energiagazdálkodási-és megtakarítási intézkedések a városban

Az önkormányzat energiagazdálkodása is terítékre került. Az előterjesztés többek között napelemes rendszerek tervezését és kiépítését javasolta néhány intézménynél, többek közt a Békés Megyei Könyvtár, a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a polgármesteri hivatal, a jaminai orvosi rendelő, valamint a Békéscsabai Jókai Színház (Ibsen ház) tekintetében. Ezen felül felmerült az Árpád fürdő medence terének légtechnikai szabályozásának javítása és a térvilágítás LED-es világításra történő cseréje.

Emellett az információs totemoszlopok üzemeltetésének újraindítása is szóba került, figyelembe véve a reklámfelületek értékesítéséből származó bevételeket a fenntartási költségek fedezésére. Az előterjesztésben ajánlásokat fogalmaztak meg a klímahasználatra vonatkozóan, amely meghatározza a közintézményekben a megengedett helyiséghőmérsékletet, különös tekintettel a bölcsődei és óvodai intézményekre.
A képviselők 16 igennel elfogadták az előterjesztést.

 

Bővül a “Békéscsaba hazavár!” program támogatottsági köre és összegei

A „Békéscsaba hazavár!" program célja, hogy támogassa a város fiataljait a piacképes diplomájuk megszerzésében és a helyben történő elhelyezkedésben. Az önkormányzat felsőoktatási hallgatói ösztöndíjat és életkezdési támogatást biztosít az érintettek számára. Az ösztöndíjra a nappali tagozatos, államilag támogatott képzésben résztvevő, 28 év alatti hallgatók jelentkezhetnek, akik teljesítették a kreditkövetelményeket. Az ösztöndíj összege 50.000 Ft/hó, legfeljebb az oklevél megszerzéséig. Az életkezdési támogatásra a 30 év alatti, Békéscsabán élő diplomás pályakezdők jelentkezhetnek, akik legalább 6 hónapig dolgoznak a városban a végzettségüknek megfelelő munkakörben. Az életkezdési támogatás összege eddig egyszeri 400.000 forint volt, amelyet a határozati javaslattal 500 ezer forintra emelnek fel. A program eddig 132 fiatalnak nyújtott támogatást, köztük 38 főnek ösztöndíjat és 94 főnek életkezdési támogatást. A program célja a hiányszakmákban végzett szakemberek Békéscsabában tartása és a város gazdasági versenyképességének erősítése. A rendeletmódosításokra az elmúlt időszak változásai miatt volt szükség; javasolják például az ösztöndíj határidejének módosítását, a jövedelemhatár és támogatási összeg emelését, valamint egyes dokumentumok és szakmák pontosítását.

Paláncz György (Fidesz-KDNP) sikeresnek tartja a programot. Véleménye szerint az összeg és a jövedelemhatár megemelésével több egykori békéscsabai egyetemistát tudnak majd visszahívni a városba. Hangsúlyozta: bővül a hiányszakmák köre, melyek támogathatóak lesznek.

Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba) szintén sikeresnek értékeli a programot. Véleménye szerint ahhoz, hogy még több fiatal vegye igénybe a támogatást, a jövőben jelentősen meg kell emelni az összegeket, amint lesz rá forrás.
A képviselők napirendi pontot 15 igennel elfogadták.

 

 

Átkerül a védőnői hálózat az államhoz

A helyi önkormányzatairól szóló törvény és az egészségügyi alapellátásról szóló törvény alapján eddig a települési önkormányzatok gondoskodtak az egészségügyi alapellátásról, ám május elsejétől az ügyeleti ellátás Békésben is állami feladattá vált. Az önkormányzatoknak 2023. június 30-ig kell gondoskodniuk a területi védőnői ellátásról, melyet július 1-jétől az állam biztosít. Békéscsabán a Békés Vármegyei Központi Kórház veszi át a védőnői feladatellátást, de az iskolavédőnők tekintetében az önkormányzatok maradnak továbbra is felelősek.
Csicsely Ilona (Fidesz-KDNP) köszönetét fejezte ki a védőnők áldozatos munkájáért, bízik abban, hogy a védőnői hálózattal a kapcsolat a jövőben ugyanolyan jó lesz, mint az korábban volt.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) elmondta, hogy központi jogszabály jelent meg, ezért történt az átcsoportosítás. Az önkormányzat minden működési, tárgyi és személyi feltételt biztosított, a városvezetők sajnálják a változást. Bíznak abban, hogy az új fenntartói rendszerben ugyanolyan lehetőségeket kapnak a védőnők, mint korábban. Az ingatlanok kifogástalan állapotban vannak.
A grémium 12 igennel elfogadta a napirendi pontot.

 

 

9:55 - Két szervezetnek összesen 2,8 millió forint gyűlt össze a jótékonysági esten

Békéscsaba önkormányzata nemrég rendezte meg a Nyárköszöntő jótékonysági estet, melynek célja a Békéscsaba Városi Nagycsaládosok Egyesülete és a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar támogatása volt. Az eseményre nagy érdeklődés mutatkozott, sok magánszemély és vállalkozás nyújtott támogatást belépőjegyek, támogatói jegyek és szponzori támogatások formájában. Az elszámolások még folyamatban vannak, de az összegyűlt bevételből a két szervezetnek összesen 2,8 millió forint támogatást szeretnének nyújtani, egyenlő arányban elosztva közöttük. A határozat szerint szerződéseket kell kötni a szervezetekkel a támogatás kifizetéséhez.

A jótékonysági estről itt írtunk korábban.

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) nagy örömmel fogadja, hogy minden évben megszervezik a jótékonysági estet, azt pedig még fontosabbnak tartja, hogy ilyen sokan támogatták a két civil szervezetet. Leszögezte azt is, hogy jó volt a kiválasztás, hiszen mindkét szervezet megérdemli a támogatást, bátorította a képviselőket, hogy minél többen vegyenek részt az eseményen.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy ugyan személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen, de támogatóként odaállt a kezdeményezés mellé, hangsúlyozta, hogy ezek az események mindig jó közösséget segítenek.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) felidézte, hogy egy kicsit „egyoldalú” volt a vendéglista, minden képviselőt biztatott arra, hogy mérlegeljenek és legközelebb többen vegyenek részt az eseményen.

A képviselők 14 igennel elfogadták a határozati javaslatot.

 

9.45. - Határidő módosítását kérte a médiacentrum

Az önkormányzat a Munkácsy Mihály örökségét ápoló és népszerűsítő Munkácsy Negyed fejlesztési projektben a Békéscsabai Médiacentrum Kft.-vel kötött szerződést a marketing- és kommunikációs feladatok ellátására. A szerződés alapján 99 millió forint előleget utaltak át. Később kiderült, hogy a Kft. nem felel meg az in-house eljárás feltételeinek, ezért közös megegyezéssel megszüntették a szerződést, a kft.-nek pedig el kellett számolnia az előleggel.

A cég részletfizetést kért, amelyet a közgyűlés korábban már elfogadott, három részlet kifizetése pedig megtörtént; az utolsó részlet esetében azonban azt kérik, hogy a határidőt módosítsák 2024. március 31-re, mivel a projekt támogatott tevékenységének időtartamát is meghosszabbították.

A grémium 14 igennel és 1 tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztést.

 

9:41 - Kisebb mértékben, de emelkednek az árak a gyermekétkeztetésben

Tavaly óta a Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény és a Pannon Menza látja el a gyermekétkeztetési feladatokat Békéscsabán. Az előterjesztő kiemeli: az intézményi térítési díjak a nyersanyag költségektől függenek, a nyersanyagnorma emelése legutóbb 30 százalékos volt. A vállalkozó további emelést és módosításokat kezdeményezett.

A közbeszerzési tanácsadó szerint jogos lehet a módosítási kérelem, de a további módosításokat még meg kell vitatni. Az ételadagok ára és az intézményi térítési díj is emelkedik a javaslat szerint.

A javaslat a nyersanyagnorma emelésre a vállalkozó által kért mértéknél alacsonyabb, az óvoda, általános iskola és közfokú iskola korcsoportokat érintően 9 százalékos, a kollégiumi ellátásoknál 10,5 százalékos mértékű emelés szeptember l-jétől, amely ugyanilyen mértékű térítési díj emelést jelent.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) elöljáróban kiemelte, hogy ezúttal alacsonyabb emelést terjesztettek elő azért is, mert 2023 második félévében lassuló inflációról szólnak az elemzések.

A képviselők 13 igen és 3 tartózkodás mellett fogadták el a határozati javaslatot.

 

9:15 - Kormányzati támogatásnak köszönhetően emelkedik a 2023-as költségvetés összege

470 millió forinttal bővülhet a békéscsabai önkormányzat 2023-as évi költségvetése, állami támogatásnak köszönhetően. Az összeget több területen hasznosítanák, többek között városüzemeltetési feladatokra, helyi gazdaságélénkítő fejlesztésekre és választókerületi problémák gyors orvosolására.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) szerint lényeges változást hozhat, hogy a bevételi források kibővültek, a központi rendszertől származó források megemelkedtek. Tájékoztatott, hogy alapvetően városüzemeltetési, városgondozási feladatok bővülnek, de földutak fejlesztésére, szúnyoggyérítésre, növényzet ápolására, valamint a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. eszközbővítésére hasznosítanák az összeget. Az előterjesztésben szerepel, hogy minden választókerület számára 2 millió forinttal bővítsék az eddig biztosított infrastrukturális keretet. A dokumentum továbbá 286 millió forintot javasol helyi gazdaságélénkítő fejlesztésekre. A polgármester szerint az önkormányzat idei évi költségvetésének likviditása változatlanul rendben van, a tartalékok is megvannak, így a pénzügyi helyzet megfelelőnek mondható.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) kellemes meglepetésként tekint arra, hogy olyan kormányzati támogatás érkezett 470 millió forint értékben az önkormányzathoz, amely megkönnyíti az idei gazdálkodást. Véleménye szerint a tartalékok bővítése is megtörténhet, hiszen olyan célok támogatására van lehetőség, amelyekre korábban biztosították a forrást a költségvetési rendeletben, így ez a támogatás plusz többletforrásként értelmezhető.

Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba) kiemelte a tartalékképzés fontosságát, mint mondta: az infláció csökkenése megkezdődött, az irány jó, de még mindig extrém magas inflációról van szó. A kamatszint is csökkent átlagosan 2 százalékkal, de a finanszírozás még mindig 16-18 százalékos. A fás szárú növények gondozására véleménye szerint fontos, hogy többletforrás jusson, elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi kiadások a klímaváltozás miatt növekednek majd, egyre több fa szárad ki, sok bejelentés érkezik az önkormányzathoz. Véleménye szerint ezen növények kivágásának folyamatát fel kell gyorsítani, a személyi biztonság megvédése érdekében. Jó ötletnek tartja, hogy az egyéni választókerületekbe több összeg érkezik, helyben nagy segítség lehet a lakosok részére.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy a korábbi évekhez képest nagyobb összeget fordít az önkormányzat a kiszáradt fák eltávolítására. A fák kiszáradása továbbra is gond, egyre több jelzést kapnak. A feladatra további 30 millió forintot különítenének el. Szakfeladat a fák eltávolítása és beszerzési eljárás zajlik jelenleg is, július 3-ra érkeznek meg az ajánlatok, akkor látják majd, hogy az önkormányzat kire bízza a feladatot.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) az előirányzatok felosztását emelte ki, a fás szárú növények kivágásával kapcsolatban nagy igény van, sok bejelentést kap, továbbá fedezethiány miatt még a tavalyi bejelentések is függőben vannak, örömtelinek tartja a 30 millió forintos emelést. Végül arról beszélt, hogy a választókerületi célirányzat a tavalyi szinten van, 2 millió forint szerepelt az eredeti költségvetésben, mely további 2 millió forinttal bővül, ezáltal gyors beavatkozásokra van lehetőség.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) ismertette, hogy szúnyoggyérítésre 8 millió forintot különít el az önkormányzat, mely most további 6 millió forinttal bővül. Részletezte, hogy alapvetően a magyar állam végezteti el a feladatot alvállalkozókkal, de nincs kizárva, hogy az önkormányzat saját forrásából megrendeljen további gyérítési feladatokat. Kedden volt egy beavatkozás, az extra 6 millió forinttal további két, teljes körű szúnyoggyérítésre van lehetőség.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) javasolja a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. bevonását a fakivágásba, melynek eszközei alkalmasak lehetnek a feladatok ellátására.

Balla Ferenc, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén sikerült beszerezni egy emelőkosaras gépjárművet, melyet több területen használnak, mint például a galambpiszok eltávolítására, de a kisebb gallyazási munkákat is elkezdték. Elmondta, hogy száraz fák kivágásával nem foglalkoznak, azt alvállalkozó végzi. Hozzátette: feladataik közé illeszthető a fakivágás, azonban külön szakembert igényel a feladatkör.

A képviselők 16 igennel elfogadták az előterjesztést.

 

A tudósítást készítette: Papp Ádám, Varga Diána

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL