Középpontban a képregény

2015. november 14. 08:42 | behir.hu

Mi az igazság a képregények körül? Erre a kérdésre kereste a választ Kertész Sándor képregény kutató és Kiss Ferenc képregény gyűjtő pénteken a Békés Megyei Könyvtárban. Az előadással egybekötött kiállításon az érdeklődők megtekinthettek számos képregény részletet a múltból és napjainkból. A rendezvény idejére a könyvtár olvasó terme megtelt színes rajzokkal, melyek különféle akció jeleneteket ábrázolnak, a képregény kedvelők legnagyobb örömére. Kertész Sándor, képregény kutató szerint manapság számos módon hozzá lehet jutni egy-egy képregényhez, amely széles körben érdekelt téma. A fiatalabb generáció letölti az internetről és ők kedvelik a szuperhősök kalandjait bemutató filmeket is. Az idősebb korosztály még most is szívesen lapozgat képregényeket az újságokban, magazinokban. 

Kertész Sándor igen érdekelt a témában, hiszen számos könyvet írt már erről. Az első publikációja a Szuperhősök Magyarországon, majd megírta a Comics szocialista álruhában című könyvet, jelenleg a Pókember generáción dolgozik. A programon az érdeklődők számos érdekes információt hallhattak, mint például, hogyan alakult ki a képregény, mint műfaj Magyarországon. Mint az előadásból kiderült először Jókai Mór ötlete volt a Nagy magyar tükör című élclap megalapítása és ezzel indult meg a képregény gyártás itthon és külföldön is, hála Pulitzer Józsefnek. A Füles című lap teljes képregény bibliográfiáját Kiss Ferenc, képregény gyűjtőnek 3 évig tartott elkészítenie, munkáját a Képregény Kedvelő Klub is segítette. Kifejtette, hogy klasszikus irodalmi képregények készítésében működik közre. Miután a művekből kiválasztotta a megfelelő szövegrészt, átadja a rajzolóknak, akik képregényt álmodnak meg belőle. Az előadáson a képregények története mellett számos érdekes információt tudhattunk meg a témában az 1900 évektől egészen napjainkig.

További programok »

Kultúra

FEL