A Békéscsaba nyerte meg a női röplabda Közép-európai Ligát, miután a zágrábi négyes döntő vasárnap esti fináléjában négy szettben felülmúlta a címvédő szlovén Calcit Ljubljana együttesét.
Női Közép-európai Liga, négyes döntő (Zágráb) döntő:
Linamar-BRSE - Calcit Ljubljana (szlovén) 3-1 (-24, 10, 18, 24)
A meccs elején a csabaiak voltak idegesebbek, csak Sarah Clement találta meg a helyet, az első technikainál 8-4-re ment a Calcit. A BRSE nehezen vette fel a ritmust 18-12-es szlovén előnynél már másodszor kért időt Sasa Nedeljkovic. Nem is adta fel a magyar bajnok, Szakmáry jó megoldásainak is köszönhetően 23-23-nál egyenlített. Ezt követően még egy szettlabdát is hárított a címvédő, de a Ljubljana egy ásszal behúzta az első szettet (24:26, 0-1).
Állva hagyták az ellenfelet, majd jött a Sminova-show
Kiválóan folytatta a fordulás után a BRSE, 6-2-es állásnál már időt is kért a Calcit mestere. Ezt követően Tálas nyitásai mögött nagyon meglépett a Csaba, a második kötelező szünetben már tíz pont volt a különbség. Sasa Nedeljkovic Petrenkó Brigittát is bevetette, aki nem tétlenkedett, egy másodikra áttett labdából 21-9-re módosította az állást. Gyorsan eldőlt tehát a második játszma, Sarah Clement rögtön az első szettlabdát beütötte (25:10, 1-1).
A harmadik felvonás elején egyik csapat sem tudott meglépni, aztán Clement robbantott és 8-5-re meglógott a Csaba. Szakmáry is becsatlakozott a pontgyártásba, de 11-7 után zsinórban hat egységet tett a táblára a szlovén rivális. Az ellenfél rohamait Matic törte meg, majd a szett második felében jött Irina Smirnova, aki pár percen belül öt pontot írt fel a jegyzőkönyvbe. Ezzel el is döntötte a játszmát, hiába próbálkozott bármivel a Calcit, már a BRSE volt előnyben három szett után (25:18, 2-1).
Kétszer ünnepelt, először nemzetközi kupagyőztes a BRSE!
A negyedik játék is kiegyenlített küzdelemmel kezdődött, a csabaiak nagy igyekezetükben volt, hogy egymást is zavarták. Nem zökkentek ki a csabai lányok, a szett közepén vezettek, de a szlovén gárda sem hagyta magát. Már 20-17-re, majd 23-19-re is ment a Calcit, de Sasa Nedeljkovic második időkérése bejött. A csabai gárda önfeláldozóan küzdött minden labdáért és 24-23-ra fordított. Ezután egy pár pillanatig úgy tűnt kupagyőztes a BRSE, de a játékvezető másképp látta, egyenlített a Calcit. A következő két pontnál megint Szakmáryék uralták a pályát és megszerezték a klub első nemzetközi kupagyőzelmét!!!