A legjobb négy közé jutott a BRSE a MEVZA-kupában

2023. január 24. 20:24 | behir.hu

Története egyik legsűrűbb hetének nyitányaként a BRSE Ausztriában győzte le a Linz csapatát kedden este.

Sűrű hete lesz a csabai lányoknak, hiszen négy mérkőzést játszanak ezen a héten. Rögtön kedden Linzbe látogattak, méghozzá a Közép-európai Liga kupasorozatban. Tóth Gábor csapata eddig veretlenül menetelt a MEVZA-kupában, és egy ausztriai győzelemmel bebiztosíthatta a helyét a legjobb négy között – emlékeztetett a csapat.

Az első szettben a csabaiak nehezen vették fel a Linz ritmusát, de 8:8-nál egalizáltak, innen pedig fokozatosan megléptek a házigazdától. 10:16-nál magukra találtak az osztrákok, akik hamar kiegyenlítették az állást. Tóth Gábor második időkérése hatásosnak bizonyult, a hajrára sikerült növelni a pontkülönbséget, ezt az etapot a BRSE nyerte.

A második szettet lendületesen kezdő viharsarkiakat igyekeztek megfékezni a házigazdák, de Drpa ásza lehűtötte a kedélyeket, és a folytatásban is magabiztosan őrizték a 3-4 pontos különbséget, végül ennek a játékrészt is magabiztosan nyerték a csabaiak.

Szorosan indult a harmadik felvonás is, egyik fél sem tudott ellépni a másiktól. Bár a Linz igyekezett felkapaszkodni, de nem sikerült megtörni a csabai lányokat, akik ezt a szettet is megnyerték, ezzel pedig a MEVZA-kupa legjobb négy csapata közé kerültek. 

Tóth Gábor: „Fontos volt a jó kezdés, hiszen nagyon nehéz hét áll előttünk. A legfontosabb az volt, hogy megszerezzük a három pontot és ez sikerült.”

Facundo Morando: „Gratulálok a Békéscsabának, jól játszottak, de mi is megkönnyítettük a dolgukat néhány hibával. Ennyi rontás nem fér bele egy ilyen erős csapat ellen.”

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL