Köszöntések és visszaemlékezések – Először tartott évzárót a BRSE

2024. június 19. 09:14 | Hidvégi Dávid

Újabb hagyományt teremtene a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, ugyanis a jövőben minden szezon után évzárót tartana. Az esemény célja, hogy köszöntésekkel egybekötve zárják le az aktuális idényt.

Kedd délután a BRSE összes fiatalja, az őket nevelő edzők és oktatási intézmények vezetői, tanárai gyűltek össze, hogy közösen zárják le a 2023/24-es bajnoki évet. Az eseményre a gyermekek szülei is meghívást kaptak, így megtelt az akadémia csarnoka.

– A BRSE volt az első klub Békéscsaba történetében, amely felnőtt szinten aranyérmet nyert, majd hosszas építkezés után felépült ez a csarnok, ahol most jelen vagyunk. A röplabda nálunk a családban egy igazi nyári sportág, hiszen ilyenkor rendszeresen játszunk, kortalan játék – mondta el köszöntőjében Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője.

Békéscsaba egy igazi sportváros, hiszen több, mint 50 szervezet, 6000 sportolót foglalkoztat – erről már Békéscsaba polgármestere beszélt. Hozzátette: a városháza támogatja a sportolókat, a BRSE pedig az éves értékelések csúcsán van.

– Az egyesület munkatársai hétről hétre felelősségteljes, becsületes munkát végeznek. A klub az elmúlt szezonban a Magyar Kupában ezüstérmet nyert, az Extraligában harmadik lett, míg az utánpótlás csapatok mindegyike döntőben szerepelt. Kívánom, hogy a BRSE hasonló módon vigye tovább a klub és a város hírét, ennek minden feltétele adott. Jó vakációt kívánt a fiataloknak – fogalmazott Szarvas Péter.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke elsőként a két visszavonuló legendát, Bodnár Dorottyát és Molcsányi Ritát köszöntötte, majd elmondta értékelő beszédét.

– Két évtizedet dolgoztunk, hogy Békéscsaba ott legyen a sporttérképen. A klub mára impozáns épülettel rendelkezik. Számos fiatal szakember költözött ide és alapított családot, reméljük, hogy az ő gyermekeik is a BRSE-nél tervezik a jövőjüket. Több ezer fiatalt neveltek az egészséges életmódra, jelenleg is 300 sportolónk van – mondta Baran Ádám.

Hangsúlyozta, hogy nagy álmuk volt a Békéscsabai Röplabda Akadémia munkacsarnokának megépülése, ahol már utánpótlás országos bajnoki döntőket, diákolimpiai döntőket tartottak. Elmondta: jelenleg is zajlik az edzőképzés a sportcsarnokban, de már szervezik a III. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos konferenciát is.

– Köszönöm a támogatóknak, szülőknek és a sportolóknak az együttműködést. Határozott szándékunk, hogy minőségi utánpótlásnevelés legyen Békéscsabán. A szilárd alapokat már letettük ehhez, de a java még hátra van – zárta gondolatát a klub első embere, aki ezután átadta a BRSE példakép-díjat, amelyet a klub idén alapított meg. Az elismerést Fekete Gréta, a csapat utánpótlás játékosa kapta. Baran Ádám ezt követően Kertész Petrát, a felnőtt együttes liberóját is köszöntötte, aki mint mondta, azért lehet példakép a fiatalok számára, mert profi karrierje mellett sikeres tanulmányokat folytat, ráadásul már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

 

BRSE évzáró - (Fotó: Imre György/BRSE)

 

A BRSE ezt követően a klubbal együttműködő oktatási intézmények vezetőit köszöntötte, majd egyenként méltatta a korosztályos csapatait. A rendezvény végén az egyesület utánpótlás vezetőedzője arról beszélt, hogy az elmúlt 24 évben, mióta a klubnál dolgozik, lépésről lépésre fejlődtek. Mint mondta: ez a munka odavezetett, hogy ma egy akadémia áll a sportolók rendelkezésére.

– Idén is minden korosztályunk bejutott az országos döntőbe, így ez a sikersorozat most sem szakadt meg. Mindenki izgatottan várja már a következő szezont, jelenleg a csapatok kialakítása zajlik, sokan lépnek eggyel feljebb. A fiataloknak mindig nehéz megszokni ezt a korosztályváltást, hiszen már nem a megszokott edzőjükkel és társaikkal dolgoznak majd együtt és nem ugyanabba az öltözőbe lépnek be. Nyárra minden fiatal kap edzésprogramot az augusztusi edzések megkezdéséig – emelte ki Nagy Attila.

A felkészülés augusztus 5-én indul, ezúttal kevesebb idő lesz az alapozásra, ugyanis a bajnokságok október helyett már szeptember közepén elkezdődnek.

 

További programok »

FEL