Kosárlabda: Szoros mérkőzésen a nyíregyháziak győztek

2021. május 29. 20:06 | Csiffáry Zsuzsanna

A piros-fehérek ezúttal a KK-Nyíregyháza csapatát fogadták szombaton délután. A Békéscsabai Kosárlabda Klub mindenképpen győzni szeretett volna, mivel a tabella első helyéért zajlott a küzdelem.

A csabai együttes a férfi NB II. Keleti csoportjának rájátszásában szoros mérkőzést tudhat maga mögött. Az első negyedet erősen kezdték a hazaiak, majd a szünet után a Nyíregyháza újult erővel folytatta a mérkőzést. A vendégjátékosok védekezése az utolsó negyedben heves és erős volt, ennnek is köszönhetően végül 75-70-re megnyerték a meccset. 

– Két nagyon hasonló képességű csapat játszott most a pályán. Néhány bírói ítélet megzavarta a játékunkat. Amikor a nyíregyháziak átvették a vezetést, picit szétesett a csapat, csökkent a koncentráció, éppen ezért egyszer volt időkérésem, hogy stratégiailag átbeszéljük a csapattal a következő lépéseket. Kétségtelen, hogy a Nyíregyháza nagyon jól játszott, minden elismerésem a játékosoknak. Kellőképpen felkészültek belőlünk, ennek volt köszönhető a szoros meccs – fogalmazott Jancsika Árpád a Békéscsabai KK vezetőedzője, aki hozzátette: az utolsó fordulóban mindenképpen a győzelem a cél. Utána pedig mennek tovább a keresztjátékért, és az NB I/B-ért.  

– Nagyon sok meccsen vagyok már túl, és úgy érzem a mostani a legizgalmasabbak közé tartozik. A kosárlabdában mindig feszült a végjáték, amit most is megélhettünk, hiszen hirtelen kerekedett fölénk a vendégcsapat. A bajnokságot folytatjuk szerdán, és ez sorsdöntő lesz számunkra. Fizikailag nagyon sokat tettünk eddig is, hogy jól álljunk, de még fejben is ráerősítünk a mindent eldöntő összecsapásra - mondta el Czifrák Csaba

További programok »

FEL