A kosárlabda volt a Sporthét pénteki napjának főszereplője

2024. augusztus 30. 15:10 | Bimbó Lajos

A Szent István téren felállított palánkok alatt a sportág 3x3-as változatával ismerkedhettek meg a látogatók.

Jancsika Árpád, a Békéscsabai kosárlabda Klub szakmai vezetője elmondta, a Sporthét ötlete során merült fel a szervezőkben, hogy a megújult sportágbemutató és toborzó programsorozat zárásaként a kosárlabda 3x3-as változata kapja a főszerepet. A megyeszékhelyi egyesület örömmel vette a felkérést és a pénteki napra az olimpiai sportággá fejlődött szakág négy pályával és gyakorló palánkkal is várta a pattogtatni vágyókat.

– Az egyesületnek van 160 kosárlabda iránt elkötelezett gyerkőce, akik nagyon örültek, hogy a nyár végén, ebben az impozáns környezetben is tudnak egyet kosarazni – tette hozzá.

A szakember hozzátette, a 3x3-as változat ötkarikás részvétele sokat lendített a hagyományos, öt az öt elleni kosárlabda népszerűségén is. A streetball szabályait alkalmazó változat intenzív, nagy hőfokú mérkőzéseket hoz, amelynek hatására ismét fellángolt az utcai kosárlabda népszerűsége.

 

 

A Szent István tér közepén négy pályán folyt a „küzdelem”, a Békéscsabai Kosárlabda Klub játékosai mellett békési kosarasok is a gyűrűk alá álltak. A három a három elleni mérkőzésekben Botta-Dukát Károly is főszerepet vállalt, aki idén már az NB I-es csapatban is szerepet kaphat. A fiatal kosárlabdaázó kiemelte, 2018-ban egy ehhez hasonló utcai kosárlabda napon ismerkedett meg a sportággal.

– Voltak itt gyakorló palánkok, lehetett dobálni és nagyon megtetszett. Édesapám is űzte ezt a kosárlabdát, bátorított is, hogy próbáljam ki. Nagyon megszerettem a sportágat, tudok is benne érvényesülni, ebben az évben az NB I-es csapat keretében is kipróbálhatom magam – árulta el a fiatal játékos.

 

 

A 3x3-as kosárlabda bemutatkozásával véget ért a Sporthét a Szent István téren. A mozgás szerelmeseit a zárónapon a békéscsabai strand várja, ahol a vízi sportok mutatkozhatnak majd be saját közegükben.

 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL