Átalakul a Sporthétfő programsorozata, egy héten át lesz a sport a főszerepben

2024. augusztus 8. 12:23 | Bimbó Lajos

Augusztus 26. és 31. között rendezi meg a Sporthét elnevezésű programsorozatot Békéscsaba önkormányzata. Az eseménysorban közel félszáz egyesület mutatkozhat be a Szent István téren. Ebben az évben változás, hogy külön napot kapott a kosárlabda 3x3-as változata, illetve saját közegükben ismerkedhetnek meg az érdeklődők a vizes sportokkal.

Varga Tamás alpolgármester elmondta, a 2014-ben életre hívott Sporthétfő rendezvénysorozatát alakították át, így ebben az évben a sport egy teljes héten keresztül tölti be a Szent István teret, de új helyszínen, a Békéscsabai Árpád Gyógy-és Strandfürdőben is lesznek programok.

– Új formátumban jelentkezik a Sporthétfő programsorozat, amely az előző években augusztus végén és szeptember elején foglalta el a főteret hétfőnként. Az időjárás hektikussága és a koncentrált jelenlét miatt azonban úgy határoztunk, hogy ebben az évben egy héten keresztül kapnak lehetőséget a békéscsabai sportszervezetek arra, hogy bemutatkozhassanak, megmutathassák tevékenységüket, új tagokat toborozhassanak, találhassanak sporttehetségeket a Szent István téren, illetve 31-én a Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőben – ismertette az alpolgármester.

Szarvas János, a Békéscsabai Előre Úszóklub szakmai vezetője kiemelte, a Békéscsabai Előre Úszó Klub, a Békéscsabai Senior Úszó Klub és a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub is nagy megkönnyebbüléssel fogadta azt az ötletet, hogy a vizes sportok szerelmesei a fürdőkomplexum területén hódolhatnak szenvedélyüknek. A három sportszervezet közös napján a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt tartogatnak programokat.

– A nap első felében a fürdő élménymedence részén a klubok sportágmegismertető, vízhez szoktató foglalkozásokat tartanak a kisebbeknek. Az 50 méteres medencénél a vízilabda klub a nagyobbak számára egy „edzőmérkőzést” tart majd, ahol a rutinosabb játékosok meg tudják mutatni, hogy hova lehet elérni az utánpótlás korosztályban, az úszók pedig megmutatják eszközeiket, ki lehet ezeket próbáni, illetve házi versennyel is készülünk, ahol meg tudjuk mutatni, hogyan is zajlanak a versenyek valójában a legegyszerűbbtől az országos bajnokságig – sommázott a szakvezető.

 

 

A „vizes” naphoz a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. is csatlakozik majd, a szervezet a már hagyománnyá nemesedő születésnapi, családi napjával csatlakozik a programhoz. Dénes Lajos igazgatósági elnök hangsúlyozta, a cég elsősorban a gyermekeket várja a békéscsabai fürdőkomplexumba, akik bejutását kedvezményes családi jegyekkel támogatják.

– A Békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. 2022 óta tartja meg a Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő születésnapját, amelyhez családi napot is szerveztünk. Ez a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy ebből azóta hagyomány lett, így ebben az évben is megszervezzük a programot. Az időpont, augusztus 31. egybecseng a Sporthét zárásával és a vizes sportok napjával. A családi napon ugrálóvár és játékos feladatok várják a gyermeket, a zenei fellépők mellett pedig Pasenkó bohóc is gondoskodik a jó hangulatról. A Sporthét programjain regisztrált gyermekeknek kedvezményes, melyet szülő, kísérő belépővel támogatunk – ismertette Dénes Lajos.

A kosárlabda most először kap külön napot, amelyen a Békéscsabai Kosárlabda Klub 3x3-as játékkal ismerteti meg az érdeklődőket. Gura Norbert, az egyesület vezetőedzője azt közölte, hogy az olimpia sportág képviselői két pályán, összesen hat palánkkal várják a pattogtatni vágyókat.

– Augusztus 30-án délelőtt kilenctől délután egy óráig várjuk majd a kosárlabda iránt érdeklődőket. Négy versenypalánkkal készülünk, ahol három a három elleni bemutató kosárlabdamérkőzésekkel mutatjuk be a sportágat. A versenypalánkok mellett két másik palánk várja majd azokat, akik bele is szeretnének kóstolni a 3x3-as kosárlabdába – sorolta a klub vezetőedzője és szakmai vezetője.

 

 

A Sporthét rendezvénysorozata augusztus 26-án indul, ahol négy napig a megyeszékhely közel félszáz sportklubja mutatkozhat be a nagyközönségnek a Szent István téren és az ott felállított színpadokon, 30-án már a kosárlabdáé lesz a főszerep, a sportág bemutatkozó eseménysor pedig 31-én, az Árpád fürdőben egy családi nappal egybekötött vizes nappal zárul.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL