Sporthét: Békéscsabán nagyszerű sportszakemberek foglalkoznak a gyerekekkel

2024. augusztus 27. 10:13 | Mikóczy Erika

A korábbi Sporthétfők helyett augusztus utolsó hetében a Sporthét programjai várták és várják az érdeklődőket főként a Szent István téren, illetve az Árpád Gyógy- és Strandfürdőben. A Sporthét jelentőségéről Szarvas Péter polgármester, valamint Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutónk a TV2 Mokka című műsorában számolt be, Varga Tamás alpolgármestert pedig a részletekről kérdeztük.

Augusztus 26-a és 31-e között rendezi meg a Sporthét programsorozatát Békéscsaba önkormányzata. Újdonságként most külön napot kapott a kosárlabda 3x3-as változata, illetve saját közegükben, augusztus 31-én az Árpád Gyógy- és Strandfürdőben mutatkozhatnak be a vizes sportok.

Szarvas Péter kiemelte, hogy az aktív sportélet miatt korábban augusztusban indulva, négy egymást követő hétfőn mutatkoztak be a Csabán működő sportegyesületek a főtéren.

– A klubok ilyenkor elhozták az edzőiket, versenyzőiket, a csabaiak pedig belekóstolhattak a különböző sportágakba. Most nem hétfőnként, hanem egy héten át tart a Sporthét, amely felébresztheti, vagy gerjesztheti a fiatalokban, de szinte minden korosztályban a sportolás iránti vágyat – jegyezte meg a polgármester.

Békéscsaba önkormányzata több mint ötven sportklubbal tart kapcsolatot, és ezen kívül is működik Csabán húsz kicsi egyesület.

– Csaknem négyezer igazolt sportoló van a klubokban, és igen népszerű Békéscsabán a tömegsport, köszönhetően az ezt segítő infrastrukturális fejlesztéseknek is. Rengetegen, gyalogolnak, kerékpároznak, futnak, vagy járnak különböző edzésekre – tette hozzá Szarvas Péter, aki a kerékpározás mellett főleg teniszezik és focizik.

 

Baji Balázs és Szarvas Péter a TV2 Mokka című műsorában beszélt a Sporthétről

 

Baji Balázs: Ma rengeteg impulzus ér egy fiatalt, a digitális világ is konkurencia a gyerekek figyelméért

 

Baji Balázs elmondta: függetlenül attól, hogy már jó ideje nem itt él, mégis békéscsabaiként gondol magára, hisz ide kötik a gyökerei, itt nevelkedett, és itt szökkent szárba a sportolói pályafutása.

– A szüleim mindig támogattak, és hagyták, hogy én válasszam meg az utamat. Így találtam rá a Békéscsabai Atlétikai Clubra és az atlétikára, ami egészen a mai napig elkísér. A gyerekkoromban mi egyébként folyton kint voltunk, rohangáltunk, és az, hogy sportoljunk-e valamit, szinte senkinek sem volt kérdés. Ma már rengeteg impulzus ér egy fiatalt, a digitális világ is konkurencia a gyerekek figyelméért. Ezért jó, hogy van egy ilyen kezdeményezés, amely sportágválasztóként is működik. Így a családok egy helyen látják, milyen alternatívák közül lehet választani, és képet kapnak arról, hogy milyen nagyszerű sportszakemberek foglalkoznak Békéscsabán, igen magas szinten a gyerekekkel – fogalmazott Baji Balázs.

 

Varga Tamás: A Sporthét folyamán harminchárom sportágat lehet kipróbálni

 

Varga Tamás kiemelte, hogy a Sporthét Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, hiszen kevés olyan várost ismerünk, ahol a település szívében, a főtéren mutatkozhatnak be a sportágak és a sportszervezetek több napon át.  

– A Sporthét folyamán harminchárom sportágat lehet kipróbálni, negyvenhárom sportszervezet mutatja meg magát a főtéren, valamint a hét elején színpadi produkciókat is láthat a közönség. Érdekesség, hogy a klasszikus csapat- és egyéni sportágak mellett olyan kevésbé ismert sportokat is megismerhettek, mint például a rúdtánc, a csocsó vagy a légtorna – ismertette Varga Tamás.

 

Varga Tamás: A Sporthét kiváló szabadidős- és családi programokat is kínál a nyár lezárására (fotó: Bimbó Lajos/ behir.hu)

 

A szervezők a tervek szerint a Sporthéten köszöntik a párizsi olimpia résztvevőjét, Oláh Barbarát. Varga Tamás aláhúzta, büszke a város a gyalogló olimpikonra, aki ott volt Párizsban, és bár – rajta kívül álló okok miatt – nem állhatott rajthoz, mindig méltóképpen képviseli Békéscsabát.  

A pénteki napon a régi streetball fesztiválok hangulata költözik a Szent István térre, amikor a Békéscsabai Kosárlabda Klub csapata a 2020 óta olimpia versenyszámként jelentkező 3x3-as vállfaját mutatják be a közönségnek. Augusztus 31-én, a Sporthét zárásaként pedig a vizes sportok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, mégpedig saját közegükben, az Árpád Gyógy- és Strandfürdőben, ahol családi nappal is készülnek a látogatóknak.

Varga Tamás kiemelte: a Sporthét amellett, hogy sportágválasztóul is szolgál, kiváló szabadidős- és családi programokat kínál a nyár lezárására, hiszen szeptember másodikán már kezdődik az új tanév.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL