Kosárlabda: 101 békési pont az MTK ellen

2017. november 13. 09:52 | Kovács Dávid

Újabb fővárosi rivális győzött le a Calle Pubfood Békés együttese a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A Vasas és a Budapesti Honvéd után az MTK Törökbálint gárdáját is megverte hazai pályán Balog Vilmos együttese.

Már az első negyed után látszódott, hogy igazi kosárzáporra számíthatnak a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokba kilátogató drukkerek. A nyitó tíz perc után 28-24-re vezettek a hazaiak. A második játékrész sem a védekezésről szólt, egyik oldalon sem működött a játék ezen eleme. Az MTK mindössze egy egységet tudott faragni a hátrányából, így félidőben 52-49-es hazai vezetés állt az eredményjelzőn.

A találkozó harmadik negyede volt a döntő szakasz az összecsapáson, hiszen a házigazda ebben a tíz percben 30-23-ra bizonyult jobbnak. Az MTK együttese főként a kinti dobásokkal tartotta magát, a vendégek tíz triplát szereztek a mérkőzésen. Bár a hazaiak is vitézkedtek ebben a mutatóban, hiszen kilenc hárompontost süllyesztettek el a vendégek gyűrűjébe. A meccs ugyan pontzuhatagot hozott, de a kulcsszituációkban a hazaiak jobban védekeztek és megakadályozták az ellenfél felzárkózásra tett kísérleteit, így 101-89-es diadalt arattak.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Koma Dániel lett 30 ponttal, míg Gruda Gergely 26 egységet szorgoskodott össze. A Békés ebben a szezonban először dobott 100 pont felett, ami meg is hozta a gárda idei harmadik győzelmét, amivel tovább zárkózott a középmezőny felé.

 

 

 

További programok »

FEL