Korszerű faipari barkácseszközök és 3D-s nyomató a békésieknek

2018. szeptember 13. 11:05 | Kovács Andrea

Korszerű faipari szerszámokat próbálhatnak ki a békésiek a Civil Szervezetek Házában. A város első közösségi műhelyében bárki elkészítheti az általa megálmodott használati vagy ajándéktárgyat. 

 

 

Békés térségében hat település fogott össze és egy Európai uniós pályázaton összesen 500 millió forintos támogatást nyertek - nyilatkozta Kálmán Tibor alpolgármester, majd hozzátette: ennek a része az 1,8 millió forintból megvalósított közösségi műhely is amely két  részből áll. Egyrészt asztalosipari kisgépek vannak ott, amelyekkel székeket, polcokat, asztalokat egyéb bútorokat vagy bármilyen faipari terméket el lehet készíteni. Emellett  - ami egy újabb, modernebb, eddig Békésen nem létező dolog - két 3D-s nyomtató- és szkenner is helyet kapott.

 

3D-s nyomtatóval készül a maci (Fotó: Tóth Áron)

 

A 3D-s nyomtató működést bemutató Kovács András, az első békési közösségi műhely vezetője elmondta, egy-egy tárgy előállítási ideje általában a tárgy méretétől és anyagától függ: 2o perctől akár 48 óráig is eltarthat. A géppel gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni, csak a nyomtató fizikai korlátai és a felhasznált anyag tulajdonságai szabnak határt.

A Békési Civil Szervezetek Házában  hétfőtől szakkör is indul ahol, még több lehetőség nyílik a korszerű barkácseszközök és a 3D-s nyomtató kipróbálására.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL