Életveszélyes állapotba került a 88 éves idős asszony, miután bántalmazták

2020. március 2. 10:22 | behir

Egy körösladányi nő és férfi rontott rá az idős nőre, akit nem csak bántalmaztak, ki is raboltak.

A Békés Megyei Főügyészség társtettesként elkövetett rablás és emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 46 éves körösladányi nő ellen, míg 24 éves élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással, valamint bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja.

A bűntársak 2018. november 13-án az esti órákban mentek be a tőlük néhány házzal távolabb élő 88 éves, rossz egészségi állapotú sértett körösladányi otthonába. A nő a sértett házának udvarán talált vascsővel a fejen ütötte az idős asszonyt, miközben pénzt követelt tőle, majd kilökte őt a folyósóra, ahol testszerte tovább ütötte. A földre zuhanó sértett a kövezetbe verte a fejét, amitől erősen vérezni kezdett, a vádlott azonban tovább bántalmazta, több alkalommal megrúgta a felsőtestén és combján. A férfi elkövető ezalatt az ajtóban várakozott, jelenlétével bátorítva társát erőszakos magatartásában. A nő végül kutatni kezdett a házban és tűzifát, valamint fagyasztott húst adott át párjának, aki ezután távozott a helyszínről.

A nő ezt követően az idős sértett készpénzét, ékszereit és mobiltelefonját is magához vette, de nem ment el a házból, hanem bekötötte a hideg kövezeten fekvő, láthatóan rossz állapotban lévő idős asszony száját, összekötözte lábait és kezeit. A nő az éjszakát a sértett házában töltötte, majd a hajnalban távozott, magára hagyva a sértettet, aki – lábai kivételével – kiszabadította magát a kötözésből. Az idős asszony azonban sérülései miatt nem tudott sem mozdulni, sem segítséget kérni. A sértettre a késő délelőtt talált rá szomszédja és gondozója, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget.

A bántalmazás következtében a sértettnek számos súlyos és a keményagyburok alatti bevérzés miatt életveszélyes sérülése is keletkezett. Mivel az idős asszony a hidegburkolón 16 órán át feküdt, a testhőmérséklete 33,3 ̊C-ra kórosan lecsökkent, emiatt életveszélyes állapotba került. A kihűlés következtében a halálos végkifejlet bekövetkezését csak az időben elkezdett szakszerű, korszerű orvosi beavatkozás hárította el.

A Békés Megyei Főügyészség a nőt társtettesként elkövetett rablással és minősített emberölés kísérletével, míg élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással és bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja. A főügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére is fegyházbüntetés kiszabását indítványozta mindkét vádlottal szemben, akik a bírósági eljárást letartóztatásban várják.

További programok »

FEL